MIÉRT AJÁNDÉKOZUNK KARÁCSONYKOR?

MIÉRT AJÁNDÉKOZUNK KARÁCSONYKOR?

Ma már szinte egybefonódott a Karácsonnyal az ajándékozás gyakorlata. De mégis honnan ered mindez?

Noha a Karácsony alapvetően keresztény ünnep, ehhez hasonló szellemiség már korábbi ünnepekkel kapcsolatban is megfigyelhető – ilyen például a pogányok megemlékezése a téli napfordulóról. A téli napforduló eljövetelével a fény diadalát ünnepelték a sötétség, azaz a halál felett. A fényes órák számának növekedése a közeledő tavaszt és az újjászületést is jelentette a korabeli földművesek számára. Ebből az alkalomból megajándékozták a szolgákat, illetve örökzöld borostyánokkal díszítették a házakat.

 

 

A keresztények az ünnepet a 4. századtól kezdték el ünnepelni Epiphaneia néven, kezdetekben még január 6-án, majd a század végétől az egyes egyházak egyre inkább december 25-éhez kapcsolták a Karácsonyt. A 16. században a reformáció eljövetele ismét változást hozott, ebben az időben alakult ki számos karácsonyi szokás, például az evangélikusoknál Németországban a karácsonyfa állítás. A 18-19. században ez fokozatosan elterjedt Európában, noha a karácsonyfákat kezdetben édességgel és gyümölcsökkel díszítették.

 

 

 

A Karácsony megünneplése a 19. században a nem vallásos családok körében is kezdett szokássá válni – a szeretet és a béke ünnepeként. Ehhez kapcsolódva alakult ki az ajándékozás gyakorlata, mint a szeretet kifejezésének egyfajta módja. Mert adni jó!

 

 

Farkas Fanni

Fotók: Internet

#kapcsolódó

Vidám délelőtt a Szelektív szombaton

Vidám délelőtt a Szelektív szombaton

Már a délelőtti órákban is rengetegen gyűltek össze a nyíregyházi Kossuth téren.

Sikeres volt a bánkis bál

Sikeres volt a bánkis bál

Donát napján sikerült megrendeznünk az idei alapítványi bálunkat, ami többek...