Megható szalagavatós beszéd

Megható szalagavatós beszéd

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató ünnepségén Tamás Melinda tanárnő egy igazán megható beszédet mondott. A diákok szívesen olvasták volna újra a szép szavakat, ezért ide kattintva elérhető a beszéd. Valóban érdemes elolvasni és jó érzés látni, hogy így szeretik a pedagógusok a gyerekeket a Kossuthban.

Tisztelt Igazgatónő, kedves kollégák, szülők, vendégek és legfőképp, szeretett Maturandusok!



Szeretnék egy titkot elárulni nektek, de persze csak akkor, ha köztünk marad. Nem szeretek a nyári szünetben bent lenni az iskolában, mert üres nélkületek, diákok nélkül. Túl nagy a csend, senkit nem kell kerülgetnem a folyosón, senki nem mosolyog rám rohanás közben. Még az épület illata is más, hiányoztok belőle. 



Ma is hasonló élményt éltem át. Nem voltatok itt és hiányoztatok. Az A épület 2. emelete üres volt nélkületek. Hiányzott belőle az az élet, amit ti hoztok a mindennapjainkba. A mi iskolánk olyan, mint a szivárvány, tele van színekkel. De ma hiányoztak azok az árnyalatok, színek, amiket ti adtok hozzá. 
Utánozhatatlan, nélkülözhetetlen színek, hiszen nagyon különleges évfolyam vagytok. Közületek kerültek ki a kamarakórus tagjai, nem volt még évfolyam, ahonnan ilyen sok színjátszó körös lett volna. Nélkületek az elmúlt években nem volt költészet napja, magyar kultúra napja, szalagavató, ballagás, hétfői áhítat. 



Nem csak az évfolyamotok különleges, az osztályaitok is azok. A 8/12. a kezeink között nőtt fel. Kerekarcú, szertelen gyerekekként láttunk titeket először, most pedig gyönyörű, már majdnem felnőtt hölgyek és urak vagytok. Amikor kicsik voltatok, mi vezettünk titeket a menzára, most pedig, ha valamit intézni kell, szerepelni kell, vagy borostyánt kell hozni az iskolába, autóba pattantok, és ti vezettek. Az a szín, amit ti tesztek hozzá az iskola szivárványához, a kedvesség. Nem volt még másik olyan osztályunk, amelyik megismeri a tanáraik cipőkopogását, és vigyázzállásban várja őket. Vagy amelyik olyan kedvesen tudja megkérdezni matematika órán, hogy az abrakadabra szó eltünteti-e a tanárnőt. 



Az osztályfőnökötök, Kiss Zsolt azt mondta, hogy ha régen azt látta, hogy nem egy irányba eveztek, egy mondatot idézett nektek a Pata tanya című rajzfilmből: „Aki erős, kiáll magáért, aki erősebb, kiáll másokért.” Tegyetek így ebben az utolsó évben is, az érettségi évében, amikor leginkább szükségetek van egymásra.



A 4/12.A színe a pedagógusok számára oly vágyott csend. Kedvesek, segítőkészek, és illemtudóak vagytok. Amikor tavaly a kerítésre festettétek a festményeteket, azt láttuk, hogy vita nélkül, teljes összhangban tudtok egymással dolgozni. Gyönyörködtünk akkor bennetek. Ti nem lázadoztok, nem vitatkoztok, csak teszitek a dolgotokat. Együtt, egymásért. Bányai tanárnő azt mondta, hogy jobb osztályt nem kívánhat osztályfőnök magának. A nyugalom és a béke szigete vagytok számára. 



A 4/12.B-nek a nevetés a színe. Csak ti tudtok annyira kacagni azon, hogy a porzsák igazából perzsák, vagy a csigák fajtáinál a következő felsorolást adni: mezei, meztelen és kakaós. Amikor a folyosón találkozunk, olyan szívből jövő mosollyal köszöntötök minket, hogy egy kicsit máris jobb lesz a napunk. Rubóczki Béla, az osztályfőnökötök már a közösségépítő táborban azt látta rajtatok, hogy összetartó, egymásért a végletekig kiálló gyerekek vagytok. Felnőttként sincs ez másként. Most is mindig összefogtok egymásért. 



A 4/12. C osztálynak a fejlődés szín jutott. Ti jártátok be a leghosszabb utat, bár nem ti vagytok velünk a legrégebben. Nehezen indultatok, de már most messzire értetek. Osztállyá, közösséggé formálódtatok. Amikor az iskolatörténeti kiállításon segítettetek, olyan alaposan és gondosan dolgoztatok, hogy egy pillanatra el is gyönyörködtem bennetek. Az osztályfőnökötök, Juhász Péter nagyon büszke rátok. Ti vagytok az első osztálya, akikkel eddig, a szalagavatóig eljuthatott, úgy érzi, veletek együtt ő is érett lesz. Olyan sokat változtatok a szemében, öt évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy ilyen komoly felnőttekre tűzheti a szalagot a mai napon. Nagy megtiszteltetés ez a számára. 



Csordásné tanárnőtől és a 8/12. osztálytól nemrégiben a születésnapomra egy szívet melengető ajándékot kaptam, aminek ez volt az utolsó mondata: Hogy soha el ne felejtsen minket. Most is azt tudom mondani, mint akkor: hát hogyan is felejthetnénk el titeket. Olyan színeket adtok nekünk, mint a kedvesség, a csend, a nevetés és a fejlődés. A ti színeitek szebbé, teljesebbé teszik a Kossuth-szivárványt. Nekünk, a tanáraitoknak pedig ez a szivárvány az Istennel kötött szövetség jele. 


Még velünk vagytok, még a miénk vagytok 130 tanítási napig. Kérjük, színezzétek még 130 napig a Kossuth-szivárványt.

#kapcsolódó

Kúdys kalandok Bécsben… avagy –   „EMBERKÉK, INDULÁS…”

Kúdys kalandok Bécsben… avagy – „EMBERKÉK,...

…hangzott a jól ismert mondat, és reggel 5 órakor kezdetét is vette az őszi...

Krúdy Gyula Gimnázium ballagása

Krúdy Gyula Gimnázium ballagása

Elballagtak a krúdysok is