MEGÚJULT A JÓSAVÁROS EGYIK LEGRÉGEBBI JÁTSZÓTERE

MEGÚJULT A JÓSAVÁROS EGYIK LEGRÉGEBBI JÁTSZÓTERE

Megújult a Jósaváros egyik legrégebbi játszótere a Korányi köz-Eperjes utcai tömbbelsőben. Növelték a zöldfelületet, új padokat, mászóvárat és új játékokat helyeztek ki, valamint helyreállították a sétányokat. 22,6 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg a fejlesztés, amely másfél hónap alatt készült el.

Több mint 5000 m2-en újították fel a parkot és a játszóteret a Jósavárosban, a Korányi Köz és Eperjes utca között. A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai helyreállították a sétányokat, több mint 1900 darab cserjét ültettek, valamint 60 tő rózsát és 24 oszlopos gyertyánt telepítettek. A játszótéren egy négytornyú mászóvárat, egy egytornyú mászóbástyát is elhelyeztek, valamint forgó korongos és rugós játékokat is kipróbálhatnak, használhatnak a gyerekek. Új homok került a homokozóba, a játszóeszközök alá pedig gumi ütéscsillapítót helyeztek.

Ignéczi Csabáné, a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta:

Ezen a területen, ahol most jelenleg állunk egy komplex úgy is mondhatnánk teljes felújítás történt. Ahol nem csak a játszó eszközök és a játszóvár került felújításra meghagyva a régit de újat is elhelyezve. Hanem már a parkrekonstrukciót is elkezdtük. Rengeteg rózsa, zöld növényzet fű az amit most felújítás alapján színesíti a várost és ezt a parkot is.

A felújítás önkormányzati forrásból valósult meg: közel 22,6 millió forintból.

Dr. Kovács Ferenc polgármester kiemelte:

Én ezt úgy tekintem, hogy ténylegesen egy szabadtéri közösségi tér, mindegyik generáció számára építünk. Padokat helyezünk el, de hogy napon nem lehet ülni nyáron fákat is ültetünk árnyék legyen, virágokat, hogy szép legyen. Emellett kész lett már, az Eperjes utcán és a Korányin a járda-kerékpárút felújítás. Tehát én azt remélem, hogy ez a városrész Jósaváros is egyre gazdagodik, és ezt az itt élők is úgy érzik,. Ami a játszótereket illeti 97 játszótér van ma Nyíregyházán, ebből az elmúlt 5évben, 30-at felújítottunk sajnos erre pályázati forrás nincs, de az önkormányzatnak van pénze, majdnem 160 milliót fordítottunk erre, amit szeretnénk folytatni.

Pihenőhelyet is kialakítottak – a területen összesen 30 új padot és két asztalt helyeztek ki, akár piknikezhetnek is a Jósavárosban élők.

Dr. Horváthné dr. Veisz Katalin önkormányzati képviselő hozzátette:

Szerintem maximálisan ki tudtuk elégíteni a lakosság igényét. Régi vágya volt az itteni lakosoknak, közvetlenül a tér környékén élőknek, hogy ez a játszótér megújuljon.

A környéken élő kisgyermekes családok hasznosan tudják eltölteni szabadidejüket a megújult, modern játszótéren.

Gencsiné Hasulyó Andrea elmondta:

Azért örülünk, hogy megépült itt ez a játszótér, mert nagyon sok gyerek él itt. És ugye már hosszú ideje nem volt itt játszótér felújítás, illetve bővítés és ugye a legkisebb korosztálytól kezdve tudják ezeket a játékeszközöket használni a gyerekek, illetve a nagyobb korosztályra is gondoltak.

A munkálatok még nem értek véget, hiszen ősszel elkezdik a sportpálya renoválását, valamint egy szalonnasütőt és egy filagóriát is építenek, füvesítik a területet.

 

Horváth Kíra

#kapcsolódó

Megnyitott a Pangea, az első vendégek ajándékot kaptak!

Megnyitott a Pangea, az első vendégek...

Ajándékba kaptak egy éjszakát a Hotel Pangea legelső vendégei.