IRÁNY CAMBRIDGE! – BRONZOT NYERT A NYÍREGYHÁZI KRÚDYS DIÁK

IRÁNY CAMBRIDGE! – BRONZOT NYERT A NYÍREGYHÁZI KRÚDYS DIÁK

A középiskolások részére évente megrendezett tanulmányi versenyen, a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián a négy tagú magyar csapatnak nyíregyházi résztvevője is volt. Czakó Áron a Krúdy Gyula Gimnázium most végzett diákja bronzérmet szerzett a július végén lezajlott versenyen.



A 76 résztvevő nemzet nem hivatalos ragsorában a 10. helyen szerepel 2 ezüst és 2 bronz érmével a magyar csapat. Czakó Áron mellett egy miskolci, veszprémi és egy budapesti diák szerepelt a Pozsonyban és Prágában rendezett versenyen. A Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Lóránt Tudományegyetem professzorai mentorálták a fiatalokat.


– Két fordulója volt a versenynek – mesélte Áron. – Volt egy elméleti és egy gyakorlati forduló. Mindkettő 5 órás volt, és nagyon jellemző volt rájuk, hogy nem lehetett őket befejezni 5 óra alatt. A gyakorlati fordulón kifejezetten érdekes feladatok volt. Például egy vízmintából kellett meghatározni azt, hogy milyen ásványvíz. Szerves vegyületet kellett előállítani, és egy érdekes fluor eszenciával járó kinetikai mérés is volt.


– A siker háromtényezős. Nyilván kell, hogy bizonyos fajta tehetséggel rendelkezzen az ember, nagyon szorgalmasan tanuljon, és elhivatott legyen, mert anélkül egyáltalán nem működik – fogalmaz a tudós diák.


A Krúdy Gimnáziumban kémia és biológia tanára, Némethné Horváth Gabriella bátorította a versenyekre, ez volt a legerősebb motiváció. A mostani eredmények már nem számítanak a továbbtanulásban, hiszen Áron idén érettségizett, és tudja további útját is.


– Felvettek Cambrigde -be, Natural Sciences szakra, ami lényegében egy multidiszciplináris természettudományos szak. Lényegében a biológia érdekel, azok közül is főképp az emberhez köthető biológia, és ezt egy kicsit a kémia felé is eltolva – árulta el a tudós fiatal.


Czakó Áron alap és mesterszakra is bejelentkezett a Cambridge-i Egyetemre. Tervei szerint itt szerezné a PhD fokozatot is. Leginkább sejtbiológiával szeretne foglalkozni, álmai között a rákkutatás szerepel. A múlthoz gratuláció jár, a jövőhöz pedig sok sikert kívánunk!

Matyasovszki Edit

#kapcsolódó

Nyári Ételvariációk

Nyári Ételvariációk

A hagyományos ételekhez ragaszkodunk, de még is jól jön az újítás. Huszár Tibor...

Helló fotók!

Helló fotók!

Tamás Mercédesz, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja is erősítette a hellonyiregyhaza.hu...