VALÓS GYAKORLATSZERZÉSI LEHETŐSÉG AZ E.ON-NÁL

VALÓS GYAKORLATSZERZÉSI LEHETŐSÉG AZ E.ON-NÁL

VILLAMOS TANMŰHELY, DUÁLIS KÉPZÉS

Egyedülálló, valós gyakorlatszerzési lehetőséget kínál a műszaki pályára készülő fiatalok számára az a villamos tanműhely, amelyet hétfő délelőtt adtak át az E.ON egyik nyíregyházi telephelyén. A társaság és a Nyíregyházi Szakképzési Centrum együttműködésének célja a megfelelő tudású középfokú villamos szakemberek oktatása.



Az energiavállalatnak korábban volt tanműhelye városunkban, ám most újra igény jelentkezett a gyakorlati színtérre, főként a duális képzés miatt. Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta:

A duális képzés keretében a tanulóink, jelen esetben a villanyszerelők az iskolában megszerzett elméleti tudásukat valós, munkahelyi körülmények között mélyíthetik el. Ők itt, az E.ON-nál dolgozhatnak, a vállalat pedig saját dolgozóként kezeli őket.


A duális képzés keretében itt tanuló fiatalokkal szerződést kötnek, a diákokat díjazásban részesíti a vállalat – mondta Haraszti Judit vezérigazgató.

Ezen kívül ugyanolyan szerszámokat kapnak, mint a főállású munkatársaink, védő- és munkaruhát is kapnak, valamint a szociális csomagból is igénybe vehetnek bizonyos elemeket és természetesen nagyon komoly törődést kapnak. Van főállású szakoktatónk és van egy olyan kollégám, aki személyesen nekem segít abban, hogy a duális képzésben előre haladjunk; valamennyi üzemünkben ő fogja össze a duális képzést. Ez annak a garanciája, hogy azonos színvonalon, ugyanolyan program szerint haladnak ezek a képzések az E.ON valamennyi üzemében.

A nyíregyházi tanműhely átadóján dr. Kovács Ferenc polgármester kiemelte, a piacképes tudással, ismeretekkel rendelkező fiatal szakemberek a városnak és az itteni cégeknek is fontosak.

Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy szakképzett munkaerőhiány van – ezért kell gyorsan valamit tenni, persze itt a gyorsaságnak van egy átfutási ideje, hiszen a képzés nem néhány hónap, hanem néhány év. Én nagyon örülök, hogy ez a tanműhely elindult, jól jár vele az E.ON, a Szakképzési Centrum, a diákoknak is nagyon jó és remélem a városnak is jó lesz. Az önkormányzat támogatja az ilyen programokat és nagyon remélem, hogy egyre több követője is lesz ennek a tanműhely létrehozásnak. 

 

A tanműhelyben két oktatótermet alakítottak ki. Az egyik műhelyrész oktató és vizsgatérként szolgál és főként az épületvillamosság területén hasznos az itt megszerzett tudás. A másik terem a hálózatépítés és szerelés gyakorlására ad lehetőséget.



Dér Vivien

(Fotó: Szarka Lajos)


#kapcsolódó

Újabb kitüntetés Nyíregyházának

Újabb kitüntetés Nyíregyházának

Nyíregyháza - Iserlohn - Chorzów kapta a legmagasabb kitüntetést a"Lebendige...

MEGÉRKEZETT NYÍREGYHÁZA KARÁCSONYFÁJA

MEGÉRKEZETT NYÍREGYHÁZA KARÁCSONYFÁJA

Megérkezett a Kossuth térre a nyíregyházi karácsonyi forgatag 13 méteres fenyőfája....