MILLIÓ APRÓ GYERTYALÁNG A TEMETŐKBEN

MILLIÓ APRÓ GYERTYALÁNG A TEMETŐKBEN

KÖZELEG MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA

Közeleg mindenszentek és halottak napja. Már csak alig két hét és megtelnek a sírkertek, százezrek keresik majd fel országszerte a temetőket, hogy elhelyezzék a virágokat és mécseseket szeretteik síremlékénél. November elseje és másodika a meghittségé, a csendé, a tiszteleté és az emlékezésé...(Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018.10.19-i számában).

A novemberi hosszú hétvégén szinte minden családban, sőt még az egyedülállók körében is a legfontosabb esemény a temetők és a sírkertek látogatása lesz. Egy szál virág vagy egy koszorú, illetve a gyertya jelképezi, hogy szeretettel őrizzük halottaink emlékét. Míg egy átlagos napon 500–1000 fős látogatói számmal szoktak számolni az Északi temetőben, mindenszentek és halottak napjára ez megsokszorozódik. A korábbi évek tapasztalatai szerint közel 10 000 ember látogatja majd meg szerettei sírjait. Éppen ezért változik a temető nyitvatartása, valamint a gépjárművel történő behajtás időpontja is.

Most még dolgozhatnak a sírkövesek

Október 20-án (e hét szombaton) és október 27-én (jövő hét szombaton) még végezhetők sírköves munkálatok 8.00 és 15.00 óra között az Északi temetőben, de október 30. és november 2. között már nem

– tájékoztatta szerkesztőségünket Pénzes Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. megbízott ügyvezetője.

A temető nyitva tartása

2018. október 27-én, szombaton 7.00–19.00
2018. október 28-án, vasárnap 7.00–19.00
2018. október 29-én, hétfőn 7.00–19.00
2018. október 30-án, kedden 7.00–19.00
2018. október 31-én, szerdán 7.00–20.00
2018. november 1-jén, csütörtökön 7.00–20.00
2018. november 2-án, pénteken 7.00–17.00

A temetőbe 4 kapun keresztül lehet majd belépni. Kérik a látogatókat, hogy ezeken a napokon a nyitvatartási idő végéig hagyják el a temető területét. Amennyiben ez nem történik meg, ezen időpont után már csak a Pazonyi úti teherportánál lehet elhagyni a temető területét, ahol 24 órás portaszolgálat működik.

Ingyen lehet behajtani

A tájékoztatás során megtudtuk, november 1-jén, csütörtökön 7.00 és 10.00 óra között lehet majd autóval behajtani – behajtási díjat ezen a napon nem kell fizetni – az Északi temetőbe, de 11.00 óráig el kell hagyni a temető területét!

Engedélyeztetni kell

Bár a legtöbben november elsején és másodikán járják majd körbe a sírkerteket, a temetőkben már szeptember óta megnövekedett a forgalom, hiszen ilyenkor a hozzátartozók rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat. Érdemes azonban tudni, hogy a temetőben történő munkavégzést – a hozzátartozók részéről történő sírgondozás, a temetési hely növénnyel való beültetése és díszítése kivételével – a temető üzemeltetője részére be kell jelenteni.

Az ügyvezető arra hívja fel a figyelmet, hogy önkormányzati rendelet szabja meg, tilos növényt, cserjét és bármilyen facsemetét ültetni a sírok, sírhelyek, urnasírhelyek, urnasírboltok, sírboltok közé és köré. Ülőpadok is csak a temető üzemeltetője által kijelölt helyen és módon helyezhetők el, és az elhelyezésükhöz az üzemeltető írásbeli engedélye szükséges. Csakúgy mint élő fák vagy egyéb fás növények ültetése, ami szintén csak a temető üzemeltetője által kijelölt helyen és módon történhet, melyhez a temető üzemeltetője ad engedélyt.

A temetőben történő munkavégzést – a hozzátartozók részéről történő sírgondozás, a temetési hely növénnyel való beültetése és díszítése kivételével – a temető üzemeltetőjének a munkavégzés megkezdését megelőzően be kell jelenteni és a munkavégzéshez engedélyt kell kérni. Engedélyek kiadása munkanapokon, ügyfélfogadási időben az Északi temetőben lévő gondnokságon történik.

(Szerző: Bruszel Dóra)

#kapcsolódó

Felnő egy tudatosabb állattartó generáció?

Felnő egy tudatosabb állattartó generáció?

Az állatok világnapján világszerte az állatok védelmére hívják fel a figyelmet.

Víz Világnapja a Ridensben

Víz Világnapja a Ridensben

Diákjaink négy érdekes és tanulságos helyszínen tájékozódhattak és lehettek...