Jó ütemben halad a Szalag és Semmelweis utca felújítása

Jó ütemben halad a Szalag és Semmelweis utca felújítása

Folyamatosan fejlődik Nyíregyháza.

Jó ütemben halad a Szalag és Semmelweis utca felújítása, várhatóan hétvégén mindkét helyszínen elkezdődhet az aszfaltozás. Aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszokat, a jelenlegi munkafázisban mindkét utcában az aknák szintbehelyezése zajlik, ami jelentős forgalomkorlátozással és útszűkülettel jár.

Törzs utca és 41-es főút csomópontjában a jobbra kanyarodó sáv kialakításánál még szegélyköveznek. Egy 80 méteres szakaszon továbbra is forgalomkorlátozás van érvényben.

Ugyancsak szegélykőépítés miatt van érvényben forgalomkorlátozás a Törzs utcán (Szalag utca és Orosi út közötti szakaszon).

Bottyán utcában a gyephézagos parkolók kialakításán dolgoznak. A padkarendezés és árokprofilozás mellett elkezdődött a burkolatjelek festése, és a forgalomtechnikai jelzések kihelyezése is. Ezzel egy időben zajlik a járdákhoz, és a buszperonokhoz a csatlakozások kialakítása. A munkálatok továbbra is útszűkülettel és sebességkorlátozással járnak.

Pazonyi tér felújítási munkálatainál a térkövezés, az öntöző rendszer alapcsövezése, zúzottkő alapréteg készítése van folyamatban. Csak a Selyem utca Pazonyi tér melletti szakaszán kell kisebb forgalomkorlátozásra számítani anyagtárolás miatt.

Az Arany János utcai zöldfelület rendezése során jelenleg talajlazítás zajlik, itt nincs forgalomkorlátozás.

Folyamatban van a Tünde utca felújítása, a teljes szakaszon 30 km/h sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben. A Tünde utca Lapály és Gömb utcák közötti szakaszán félpályás útlezárásra kell számítani, jelzőlámpás irányítás mellett. A munkálatok során ideiglenesen áthelyezték a buszmegállókat a Lapály-Gömb utca közötti szakaszon. A korlátozások itt időjárás függvényében december 8-ig lesznek érvényben. Jelentős torlódásra kell számítani, aki teheti, kerülje el az útszakaszt.

A végéhez közeledik a Lujza utca felújítása Jelenleg a kapubejárók, útcsatlakozások és parkolósávok előkészítése, padkarendezés és egyéb utómunkálatok vannak folyamatban. A hét második felében elkezdődik a burkolati jelek felfestése is. Továbbra is csak egy irányban lehet közlekedni, a behajtás a Kállói út felől, a Tünde utca irányába megengedett. S még számítani kell útszűkületre és sebességkorlátozásra is.

 

Kérjük a járókelők és az autóvezetők megértését, fokozott figyelmét, s hogy ne megszokásból közlekedjenek.

#kapcsolódó

Májusban tehetnek szakmai vizsgát az iskolai rendszerű szakképzésben tanulók az ITM javaslata alapján

Májusban tehetnek szakmai vizsgát az...

Májusban tehetnek szakmai vizsgát az iskolai rendszerű szakképzésben tanulók...

ÖRÖM A ZENE!

ÖRÖM A ZENE!

A Váci Mihály Kulturális Központ idén is megrendezi az "Öröm a Zene" elnevezésű...