Nagy éves horoszkóp 2019!

2019.01.07.
Mit hoz 2019, a Merkúr éve az egyes jegyek szülötteinek?

Kos

Karrier: Januárban megfontolt döntéseinek köszönhetően sikereket érhet el a hivatásában. A tavasz közeledtével mégis úgy érzi, váltania kellene, kevés kihívást talál ugyanis a meglévő munkahelyén. A bolygók arra intik, hogy egyelőre ne cselekedjen – csak az október hozza el a megfelelő körülményeket a sikeres váltáshoz!

Szerelem: Kiegyensúlyozott, nyugodt periódus veszi kezdetét a szerelmi életében az új esztendő beköszöntével. Márciusban gyermekáldás teljesítheti ki a boldogságát! Ha ön szingli, a június hozhatja el a várva várt szerelmet az életébe. A nyár a magánélet szempontjából harmonikusan telik, egészen augusztusig – ekkor a Kosok házasságát egy krízis teszi próbára. Ezen hamar túllendülhet, ám rögtön ezután újabb válsággal kell megbirkóznia: egy titkos románc teheti próbára a kapcsolatot. A tél végre nyugodt boldogságot és harmóniát hoz a párkapcsolatába.

Egészség: Az orvosi asztrológia szerint a Kos jegyéhez a fej, a koponya, az arc, az agy és az idegrendszer tartozik. Időjárási frontoknál gyakran panaszkodik fejfájásra, és a szeme is érzékeny, vigyáznia kell a látására. Homlok- és arcüreggyulladás is előfordulhat önnél télen. Októberben látogatást kell tennie a fogorvosánál.

Bika

Karrier: Jól indul az év, a főnökei elismerik az erőfeszítéseit, tavasszal fizetésemelésre számíthat. Júniusban külföldi munkalehetőséget kap, ez jelentős anyagi haszonnal kecsegteti. Augusztusban elérheti a vágyott a pozíciót, vagy anyagilag honorálják a szorgalmát a főnökei.

Szerelem: Izgalmas év elébe néz! A február sok vitát, feszültséget hoz, ám tavaszra eloszlanak a viharfelhők. A szingli Bikák főként márciusban találhatnak rá a szerelemre, ami nagyon komolynak ígérkezik: a május az elköteleződés vágyát hozza a kapcsolatba. Az ősz elején sok konfliktus adódhat a párkapcsolat területén: októberben egy titkos románc veszélyezteti a nyugalmat, ám ha ennek ellenáll, az évet már békés hangulatban zárhatja a párjával.

Egészség: Az orvosi asztrológia szerint a Bika jegyéhez tartozik a nyak, a tarkó, a torok, a mandulák, a gége, a középfül és a pajzsmirigy, ezek az érzékenyebb testrészei, szervei. Tavasszal legyen óvatos, mivel kimerült, könnyebben kap el fertőzéseket. Ön szívós alkat, de év végén óvnia kell magát a túlzott stressztől, ami gyomorpanaszokat okozhat.

Ikrek

Karrier: Egész évben sikerek várják a karrier területén. Külföldi munkalehetősége kaphat, érdemes szerencsét próbálni. Egyedül április hónapja hoz nehézséget, munkahelyi konfliktusok nehezítik a mindennapokat. Októberben legyen óvatos, egy üzleti partnere megpróbálja becsapni.

Szerelem: Tavasszal gondot okozhat a párkapcsolatában, ha hagyja, hogy mások beleszóljanak az életükbe. Ezt a konfliktust kommunikációs problémák súlyosbítják, nehezen tisztázzák a gondokat. A szingli Ikrek ugyanekkor élik világukat – és tavasszal a nagy ő is beléphet az életükbe! A párkapcsolatokba a nyár hoz önfeledtséget és boldogságot. Augusztusban egy titkos viszony teheti próbára a hűségét. Ha kiállja a próbát, decemberben eljegyzés, esküvő is következhet.

Egészség: Az orvosi asztrológiában a következő szervek, testrészek tartoznak hozzá: váll, kar, légcső, a tüdő felső része, csecsemőmirigy, mozgatóidegek és a felső négy hátcsigolya. Izületi problémák jelentkezhetnek önnél, főként a hidegebb hónapokban. A felső-légúti tünetekkel is vigyázzon, mert érzékeny a tüdeje.

Rák

Karrier: Az év elején külföldi munkalehetőséget jeleznek a bolygók, de ha olyan messzire nem is utazik, az valószínű, hogy munkahelyet vált. Tavasszal rengeteget kell dolgoznia, de a sok munka meghozza gyümölcsét, anyagilag jól alakul a nyári időszak. Ha saját vállalkozása van, ősszel átmeneti nehézségekre számíthat, de végül pozitív mérleggel zárja az évet.

Szerelem: Március féltékenységet jelez a párkapcsolatában. Júniusban tovább erősödhetnek a kommunikációs problémák a házasságban, és ez sajnos párkapcsolati válsággá mélyülhet. Őszre viszont sikerül megoldani a problémákat, és – túljutva a krízisen – a kapcsolat is megerősödik. Az egyedülálló Rákok életébe szeptemberben köszönthet be az Igazi!

Egészség: A nyelőcső, a gyomor, a máj, a hasnyálmirigy, a nyálkahártyák, a tüdő alsó része, az emlő és az anyaméh tartozik az uralma alá. A stressz önnek gyakran a gyomrában okoz panaszokat, erre idén is figyelnie kell, különben fekély, gyomorhurut és emésztési zavarok jelentkezhetnek.

Oroszlán

Karrier: Az év elején sokat morfondírozik: szívesen váltana munkahelyet, de fél az ismeretlentől… Nos, bárhogy is dönt, áprilisban learathatja munkája gyümölcsét! A sikerszéria nyáron is folytatódik. Ősszel, bár munkahelyi intrikák megnehezítik a dolgát, mégis feljebb léphet a ranglétrán, vezető beosztásba kerülhet.

Szerelem: A párkapcsolatban élő Oroszlán számára a tavasz hoz izgalmat! Áprilisban több konfliktusa is lehet a párjával, ráadásul egy titkos románc is kísértésbe ejti… Júniusban a párja úgy dönthet, elköltözik: a nyár folyamán eldől, hogy lezárják-e a kapcsolatot, vagy együtt folytatják útjukat! A szingli Oroszlán áprilisban társra találhat.

Egészség: A szív, a vérkeringés, a hát, a gerincoszlop, az 5–9. csigolya, az alkar tartozik hozzá. Vigyáznia kell a stresszel idén is, mert a túl sok feszültség állandósuló magas vérnyomást okozhat önnél.

Szűz

Karrier: Eseménydúsan kezdődik az év, sok új kihívással kell számolnia. Ön azonban minden akadályt sikerrel vesz, és tavasszal a legnagyobb álmait is megvalósíthatja. Ősszel külföldről is egy jó lehetőséget kaphat, ezzel hosszú távra is megalapozhatja egzisztenciális biztonságát.

Szerelem: Az év elején nagyon pozitívan alakul a párkapcsolata, konfliktust jelenthet viszont, ha nem hajlandó meghallgatni a párja véleményét. Legyen egy kicsit megengedőbb és toleránsabb! Szerencsére a kisebb viták is elsimulnak, nyáron pedig már az esküvőt tervezgetheti. A szingli Szűzek életébe júniusban léphet be a szerelem! Az év második fele sok boldogságot ígér a magánéletében.

Egészség: A hastájék, az emésztőrendszer általában, a rekeszizom, a lép és a kézfej áll a jegy befolyása alatt. A túlzott stressz emésztési problémákat okozhat önnél. Táplálkozzon vitamin- és rostdúsan!

Mérleg

Karrier: Sok Mérleg abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy családi vállalkozást működtet, ami idén nagyon jól is hoz a konyhára. Eredeti ötletei vannak, ami hosszútávon nyereségessé teszi a céget, sőt bővítésre is alkalma lesz. Októberben kiemelkedően jól alakulnak a pénzügyei.

Szerelem: A Mérleg jegyűek nehezen bírják a magányt: számukra fontos egy társ, hiszen lételemük a harmónia, a kedvesség, a szeretet. Ha szingli, akkor tavasszal és novemberben is fennáll a lehetősége annak, hogy önre talál egy új szerelem. Ne ijedjen meg, ha egy kolléga felől érkeznek jelzések…

Egészség: Az év eleje kissé stresszes lesz a Mérlegek számára, ekkor nem árt minden hétre beiktatni valamit, ami oldja önben a feszültséget. Ha nyaralni indul júliusban, akkor csak megbízható helyen étkezzen, mert fertőzés veszélye áll fenn. Az év végi nagy trakta előtt tartson egy kis diétát, máskülönben rossz lesz a közérzete az ünnepek alatt.

Skorpió

Karrier: A Skorpiókat az elszántság és erős akarat jellemzi, ami idén is hasznukra lesz a munkában. Májusban külföldi munkalehetősége adódik, amit érdemes megfontolni. Ha mégis itthon marad, akkor júniusban bátran vágjon bele egy új vállalkozásba az egyik barátjával. Idén minden pénzügye jól alakul.

Szerelem: Az év során többször is megeshet önnel, hogy első látásra beleszeret valakibe. A jó hír az, hogy az érzéseit viszonozzák is. Ha komoly kapcsolatban él, akkor megeshet áprilisban a lánykérés. Augusztusban a társa úgy érzi, elhanyagolja, próbálja meg kiengesztelni. Ősszel egy titkos szerelmi viszonyba keverdhet, ami kissé felforgathatja a hétköznapjait.

Egészség: Amennyiben allergiával küzd, akkor mindenképpen szervezzen tengerparti nyaralást a családdal. Ez már csak azért is fontos, mert júliusra nagyon elfárad, és szüksége lenne a testi-lelki feltöltődésre. A téli hónapokban mind magának, mind a családjának tankoljon fel jó sok vitaminnal, és azért a sportolást se hagyják ki a napi rutinból.

Nyilas

Karrier: Jól indul az éve anyagi szempontból, de elmondható, hogy egész évben sikeres lesz a munka terén. Üzleti tervei főként júniusban hoznak sikert. Szeptemberben egy új, fontos projektbe vonják be. Sajnos egy hónappal később az igazságérzete bajba sodorja a munkahelyén, ezért váltani kényszerül.

Szerelem: Februárban egy fellángoló szerelem veszi önt irányítása alá, ám hamar leül az egész, ha a másikon nem érzi ugyanazt a lelkesedést. Márciusban több kalandban is része lehet, de az igazi mély érzelmeket majd az év végén, novemberben élheti meg partnerével.

Egészség: Februárban legyen nagyon óvatos, ha síelni megy, ugyanis megsérülhet a lába. Az október pedig azért veszélyes, mert vírusok támadhatják meg. Az egész évre igaz, hogy mivel egyfolytában hajt a munkahelyén, a kimerültség betegségekben nyilvánulhat meg.

Bak

Karrier: A sok munka meghozza gyümölcsét, márciusban komoly sikereket könyvelhet el a munkahelyén. A következő hónapban akár egy külföldi lehetőséget is felajánlanak önnek: ha elfogadja, ha nem, mindenhogyan jól fog járni. Nyár közepén minden energiáját a munkájába fekteti, mert szeretne fizetésemelést kapni, de ez majd csak ősszel realizálódik.

Szerelem: A régóta kapcsolatban élők már akár év elején házasságra számíthatnak, ám a nagy harmónia csupán márciusig tart, akkork ugyanis pénzügyek miatt viták alakulnak ki önök közt. Júliusra a feszültség már odáig fajul, hogy akár a szétválás gondolata is megfordul önökben, de aztán türelemmel, odafigyeléssel sikerül rendezni a viszonyt. Az egyedülálló Bakok életében novemberben felbukkanhat egy régi szerelem.

Egészség: Az egész éve a munkáról szól, illetve a házastársi csetepaték rendezéséről, ami bizony megterhelheti a gyomrát, ez pedig amúgy is érzékeny területe, így nem árt odafigyelni rá. Megfelelő táplálkozással elkerülheti a bajt. Valamint nem árt egy kis testmozgás, például jóga, ahol az elméjét is lenyugtathatja. Októberben öltözzön melegen, mert könnyen megfázhat.

Vízöntő

Karrier: Március végén kissé meggyűlik a baja a kollégáival, ám a következő hónapban minden rendeződik. Ugyanakkor megtalálja egy külföldi munkalehetőség, amit ildomos elvállalni, minden szempontból előre mozdíthatja az életét. Májusban akkor is nagy változások érik, ha nem vállalja el az előbb említett állást. Egész évben jó anyagi helyzetnek örvendhet.

Szerelem: A szingli Vízöntők az év elején bárhova mennek, szerelemre lelnek. Az első három hónapban minden esély meg van arra, hogy megtalálják életük párját. Júniusban odáig juthat a kapcsolat, hogy már házasságot terveznek. Ha van társa, akkor október-novemberben a lehető legnagyobb harmóniát élhetik meg a kapcsolatukban.

Egészség: Mielőtt hosszabb autóútra indul, mindig aludjon eleget, ugyanis a sok munka miatt kissé fáradt, és dekoncentrált, könnyen baleset érheti. Idén oda kell figyelnie a táplálkozására, mert bár a Vízöntőkre általában nem jellemző az elhízás, idén felszaladhat önre néhány nem kívánt kiló.

Halak

Karrier: Remekül indul az éve, áprilisra pedig odáig juthat, hogy egy magasabb pozíciót ajánlanak önnek a munkahelyén. Júliusra azonban odáig jut, hogy szívesen önállósodna, és egy új vállalkozásba kezdene. Bárhogyan is alakul, októberre stabilizálódik, az anyagi ügyei pedig tökéletesen alakulnak.

Szerelem: Februárban egy titkos kísértés éri, ám hamar rájön, hogy nem éri meg feladnia a boldog kapcsolatát egy futó kalandért. Márciusban és áprilisban nem túl sok idejük marad egymásra, amit a párja szóvá tesz. Mindenért kárpótolja egy augusztusi nyaraláson, ahol akár gyermek is foganhat…

Egészség: Májusban egy régebbi egészségügyi problémából teljesen meggyógyul. Amennyiben ez vérnyomással kapcsolatos betegség volt, akkor nem szabad a későbbiekben sem elhanyagolni. Megfelelő táplálkozás és úszás ajánlott ennek szinten tartásához.


astronet.hu