JELENTKEZZ - LEGYÉL TE IS RENDŐR!

JELENTKEZZ - LEGYÉL TE IS RENDŐR!

A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tart 2019. január 16-án.

Az érdeklődők döntését támogató nyílt napon a rendészeti szakgimnázium munkatársai többek között bemutatják az oktatási helyszíneket, emellett felvilágosítást adnak a rendőri hivatásról, továbbá az érdeklődők fizikai erőnlétének felmérésére is lesz lehetőség.

A látogatók - többek között – részt vehetnek bűn- és baleset megelőzési bemutatón, ízelítőt kaphatnak a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi-technikai tevékenységéből, megtekinthetik a szituációs-, bűnügyi-, közlekedési-, csapatszolgálati-, határrendészeti szakkabinetet, a szituációs lőteret és az iskola egyéb objektumait.

A szakemberek a felvételi jelentkezésről is részletes tájékoztatót tartanak, illetve az egészségi állapottal kapcsolatosan felmerülő kérdésekre a rendészeti szakgimnázium orvosa válaszol.

A nyílt nap további programjai között szerepel:

  • fegyverek és a rendőr szakmában használatos egyes eszközök bemutatása,
  • lövészeti bemutató,
  • csapatszolgálati bemutató,
  • okmányismeret,
  • ujjlenyomatvétel, rabosítás, felismerésre bemutatás,
  • műveltségi teszt,
  • fizikai alkalmassági vizsga ágai és végrehajtásának módjai,
  • alaki bemutató,
  • bűnügyi, szituációs, közlekedési, határrendészeti, csapatszolgálati, informatikai szakkabinetek bemutatása,
  • életmentő technikák alkalmazása,
  • konditerem és tanulói szállás megtekintése,
  • a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bemutatkozása.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.) nyílt napjának programjai 7 óra 40 perctől kezdődnek és 13 óráig tartanak. További információk a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium honlapján elérhetőek. 


police.hu

#kapcsolódó

Több ezer szavazat érkezett már! – Szavazz TE is!

Több ezer szavazat érkezett már! –...

Döntsd el Te, hogy ki nyerje meg a 100.000 Ft-os fődíjat!

X-Faktor meghallgatás Nyíregyházán

X-Faktor meghallgatás Nyíregyházán

Április 20-án az X-Faktor meghallgatást tart Nyíregyházán! Részletekért kattints...