Kiemelt ünnep a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a magyar kultúra napja

Kiemelt ünnep a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a magyar kultúra napja

A belváros jó nevű gimnáziumában, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban mindig fontos ünnep január 22-e. Az alma mater névadója, Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnuszt szatmárcsekei birtokán.

A gimnázium magyar-történelem tagozatos tanulói és a magyar munkaközösség képviselői a hagyományokhoz híven idén is tiszteletüket tették a magyar kultúra napi központi ünnepségen a történelmi Szatmár megye kincsesszigetén, Szatmárcsekén.

Január 20-án, rég nem látott gyönyörű hóesésben indult el a gimnázium kis csapata, hogy részt vehessen a csekei ünnepségsorozaton, hiszen ezen a napon a magyar kultúra fővárosa ez a kis szatmári település. Mintha a természet is ünneplőbe öltözött volna, hogy köszöntse a magyar líra egyik legszebb költeményének, a Himnusznak a születésnapját. A kölcseys diákok a híres csónakfejfás temetőben megkoszorúzták az iskola névadójának síremlékét és meghatottan álltak meg a nyughely előtt.

Az ünnepségsorozat ezzel nem ért véget, hiszen január 22-én az egész iskola közössége az iskola udvarán Kölcsey mellszobra előtt hallgathatta végig Kiss Benedek Máté furulya előadásában Erkel gyönyörű dallamát, hiszen idén ünnepeljük a Himnusz megzenésítésének 175. évfordulóját is. Kiss Levente Péter tolmácsolásában Kölcsey verse is felcsendült, majd Márk Attila Olivér igazgató úr és Kéninger Dóra, a Diákönkormányzat elnöke helyezték el a megemlékezés és a tiszteletadás koszorúját.

#kapcsolódó

90 éves II. Erzsébet angol királynő

90 éves II. Erzsébet angol királynő

Sokáig egyáltalán nem számított a trón várományosának, hiszen kislánykorában...

A VILÁGSZABADSÁG NAPJA

A VILÁGSZABADSÁG NAPJA

November 9-én a világszabadságról emlékezünk meg.