Otthonteremtési kedvezmény – Akár 25 millió lehet a vissza nem térítendő összeg

2019.03.13.
Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön. Ez két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint. A használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt is, amely korábban a csok felvételének feltétele volt.

Július elsejétől jelentősen bővül az otthonteremtési program, ugyanis már használt lakásokra is felvehető lesz a kedvezményes, garantáltan legfeljebb 3 százalékos kamatozású hitel, és a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének feltétele volt. Jelenleg a két gyereket nevelő vagy vállaló családok 10, a három és több gyermeket vállaló vagy nevelő családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek igénybe új lakás vagy ház vásárlására vagy építésére. A jövőben a két- és többgyermekes vagy ennyi gyereket előre vállaló családok ugyanezt az összeget használt lakás vagy ház vásárlására is felhasználhatják. Mérséklik az ingatlanfedezetű jelzáloghiteleket is. Júliustól már a második gyerek születésekor elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésekor pedig négymillió forintot.

Akár 25 millió lehet a vissza nem térítendő összeg

Ha egy házaspár új ingatlant vásárol és három gyereket tervez, akkor akár 25 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz is juthat a 10 millió forintos babaváró támogatás és a 10 millió forintos csok igénylésével, valamint a 15 millió forintos kamattámogatott lakáshitelből elengedett ötmillió forint kedvezménnyel. Ehhez még társulhat ötmillió forintos áfa-visszatérítés is, ha a család maga építkezik. Már nemcsak az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban, hanem a bárhol külföldön szerzett társadalombiztosítási jogviszonyt is figyelembe veszik a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekor, ha magyar állampolgárok igénylik a támogatást. Ugyanígy alap lehet bármely külföldön szerzett jogviszony a babaváró támogatás kérésekor is. Míg korábban egy régi háznak az alapjait is el kellett bontani ahhoz, hogy új háznak minősüljön egy ingatlan, júliustól már a régi ház alapjára épülő új ingatlan esetén is az új lakásokra járó csok összegét lehet felvenni, amennyiben az alapok statikailag rendben vannak.