A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium a helyesírásban is verhetetlen

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium a helyesírásban is verhetetlen

Barkaszi Barbara 11. A osztályos tanuló idén is bebizonyította, hogy a kölcseysek minden évben fontos helyezéseket hoznak el az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjéről, Gyuláról.

A magyar helyesírásban már az általános iskola alsó osztályaiban megmutatkozott a tehetségem. Azóta minden évben több helyesírási versenyen vettem részt, és általában benne voltam az első 10 helyezettben. Helyesírásomat az általános iskolai magyartanárom alapozta meg, és erre a jó alapra kiválóan építkezhetett gimnáziumi tanárom, osztályfőnököm Csabainé Kocsis Szilvia tanárnő.

Ennek köszönhetően a szép eredmények a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban is folytatódtak. Tavaly bejutottam az Implom döntőjébe, ahol  13. helyezést értem el, a pálmát akkor Torda Sztella végzős diákunk vitte el a 4. helyével.  Sokat tanultam a tavalyi versenyből, és a zsűri értékelése is rávilágított, hogy a képességek mellett a helyesírás tudatos fejlesztése is nagyon fontos.

 A megmérettetés (csakúgy, mint tavaly) egy háromnapos rendezvény volt Gyulán. Kellemesen telt az utazás Gyuláig, annál is inkább, mert Békés megyébe olyan ritkán jutok el, és a békési táj emlékeztet engem a Nyírség lankáira.

Másnap reggel a városháza dísztermében végighallgattuk a megnyitót, ahol köszöntötték az ország különböző szegleteiből és a határon túlról érkezett diákokat. Érdekesnek találtam, hogy minden versenyzőt kiszólítottak, hogy átadják számukra az emléklapokat. A program az Erkel Ferenc Gimnáziumban folytatódott a versennyel, ami két részből állt: egy tollbamondásból és egy helyesírási feladatlapból. Az igazat megvallva, nagyon nehéznek találtam mindkettőt, de a felkészítésnek köszönhetően könnyedén megbirkóztam minden feladattal.

A verseny után délutáni programnak városnézést szerveztek a versenyzők számára, és lehetőségünk nyílt megtekinteni a várat és az Almásy-kastélyt, majd a Százéves Cukrászdát is meglátogattuk. Este az Erkel Ferenc Gimnázium diákjai adtak elő néhány műsorszámot. Ezt követte az ismerkedési est: egy vetélkedő vicces feladatokkal (talán ezt élveztem legjobban a három nap eseményei közül).

A harmadik napon elérkezett a várva várt eredményhirdetés, amit nagy reménységekkel vártam. Óriási volt az örömöm, hogy hatodik lettem. Az az érzés leírhatatlan, hihetetlenül boldog voltam és megelégedéssel töltött el, hogy a hatodik helyezettől kezdve a versenyzők a színpadon vehették át a jutalmukat, és ugyancsak a hatodik helyezettől kezdve felolvasták a felkészítő tanár nevét is, így büszkén hallhattam Csabainé Kocsis Szilvia tanárnő nevét . A közös örömhöz hozzájárult az is, hogy Bodnár Dániel 10.C osztályos tanuló, dr. Buczkóné Rangoni Claudia tanárnő felkészítésében, a 19. helyet érte el, ez azért is nagy dolog, mert Dani a történelemmel kötelezte el magát, és számos országos verseny van már a háta mögött, a helyesírás számára kirándulás volt egy új szakterületre, és ő is megelégedéssel mondhatja el magáról, hogy a Kárpát-medence húsz legjobb helyesírójában benne van.

A verseny alatt számos jó élménnyel gazdagodtam, új embereket ismertem meg. Szeretném mindezt még egyszer átélni, éppen ezért a következő évre azt a célt tűztem ki, hogy újra jelentkezem a versenyre, és bejutok az országos döntőbe.

Hiába van jó érzékem a helyesíráshoz, én mégis reál és természettudományos beállítottságúnak érzem magam, a jövőmet is ezen a területen képzelem el. Éppen ezért vettem fel fakultációnak a biológiát és a kémiát.

Ezúton szeretném megköszönni osztályfőnökömnek és egyben magyartanáromnak, Csabainé Kocsis Szilvia tanárnőnek a felkészítést és a támogatást, amivel hozzásegített ehhez a csodálatos eredményhez.

 

Barkaszi Barbara, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. A osztályos tanulója

#kapcsolódó

Nemzetközi Intenzív Ápolói Programban vettek részt a hallgatók

Nemzetközi Intenzív Ápolói Programban...

A Debreceni Egyetem részéről Karunk hallgatói Kocsis Dániel, Patai Richárd,...

Hasznosan töltötték a digitális oktatás időszakát a zays diákok

Hasznosan töltötték a digitális oktatás...

Hasznosan töltötték a digitális oktatás időszakát a zays diákok