XV. Országos Zongoraverseny a Vikárban

XV. Országos Zongoraverseny a Vikárban

A Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola rendezte meg március 29-31 között a XV. Országos Zongoraverseny döntőjét. A háromévente megrendezendő, szakmai körökben rangos megmérettetés zsűrijének elnöke idén is Dr. Hargitai Imre, zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense volt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdette meg a XV. Országos Zongoraversenyt, amelynek szakmai szervezője az Oktatási Hivatal, rendezője pedig a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Három napon keresztül 76 versenyzőt hallgathattak meg az érdeklődők, akik négy korcsoportban mérték össze tudásukat. Őket 62 tanár készítette fel a megmérettetésre. A versenyzők 29 város 41 intézményét képviselték a nyíregyházi verseny alatt. Az ünnepélyes megnyitón Gaszperné Román Margit, a Nyíregyházi Tankerületi Központ tankerületi igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Gáspárné Dr. Tóth Marica és Tóth Anikó zongoraművészek, művésztanárok, az 1989-es Ki-Mit-Tud döntősei, a Vikár Sándor Zeneiskola egykori növendékei zongorajátékukkal kápráztatták el a megjelenteket.  

A verseny célja: a versenyzők tudásának, felkészültségének és életkorának megfelelő előadóművészi képességének értékelése, kiemelkedő teljesítményének bemutatása volt. A zongora tantárgy pedagógiai eredményeinek mérése, valamint a tehetséggondozás. A nyíregyházi döntő előtt iskolai, területi válogatókon vettek részt a zeneiskolás növendékek, akik eljutottak az országos döntő nyíregyházi fordulójába. A versenyműsort mindenkinek kotta nélkül kellett előadni, a műsoridő szigorú betartása mellett. A versenybizottság korcsoportonként I., II., III. helyezést és különdíjat adott ki.

A zsűri tagjai:

Dr. Hargitai Imre, zongoraművész, zongoraművész,  a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem habilitált egyetemi docense, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanszakvezető zongoratanára

 

Taraszova Marianna, zongoraművész, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola billentyűs tanszakának munkaközösség –vezetője, a tiszafüredi Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

Megyimóreczné Schmidt Ildikó, zongoraművész, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola- Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar gyakorlatvezető tanára.


Helyezettek:


Első helyezettek:


I. korcsoport

Kádár Viktória, Keszthelyi Festetics György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Keszthely

Tanára: Babos Judit

II. korcsoport- megosztott első helyezés

Drucza Dávid János, Kalász Alapfokú Művészeti Iskola, Budakalász. Tanára: H. Kürtösi Mónika

Hegyi B. András, Kalász Alapfokú Művészeti Iskola, Budakalász. Tanára: H. Kürtösi Mónika

III. korcsoport – megosztott első helyezés

Balázs-Piri Soma, Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Szeged. Tanára: Sóti Szobonya Emőke

Kovács-Szőcs Benedek, Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, Dunakeszi. Tanára: Dr. Domoszlai Erzsébet

Mashaei Leila, Tóth Aladár Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest. Tanára: Eckhardt Gábor

A IV. korcsoportban a versenybizottság első helyezést nem adott ki.

Külön öröm, hogy  Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola három döntős növendékének sikeresen szerepelt a versenyen:

Tirpák Janka II. korcsoport – különdíj

Korpai Marcell III. korcsoport – III. helyezés

tanáruk: Tirpákné Lizák Teodóra, tanári különdíjban részesült

Váradi Amanda II. korcsoport – különdíj

tanára: Pólikné Smid Ildikó tanári különdíjban részesült

A versenybizottság összesen 26 helyezést adott ki, 44 versenyző kapott különdíjat, 26 tanár pedagógus tanári különdíjat.

Dr. Hargitai Imre a versenybizottság elnöke vasárnapi értékelőjében azt kérdezte a megjelentektől, hogy végiggondolta- e már egyszer valaki, hogy mennyi mindennek kell nagyszerűen működni és sikerülni ahhoz, hogy egy kicsi vagy nagyobb gyerek odaül a zongorához és egy 5-15 perces műsort jól és szépen előadjon? Kiemelte, nagyon sok mindennek, nagyon sok csillagnak kell úgy állni, hogy az jó, eredményes legyen. Hangsúlyozta, a gyerek mellett a tanár az egyik legfontosabb összetevő. Dr. Hargitai Imre elmondta, a növendék tehetségéhez társul a tanár tehetsége, szaktudása, áldozatkészsége, a környezet és mindazok, akik a bemutatkozási lehetőségeket, versenyeket megszervezik. A zsűri elnöke úgy vélte, jelen szervezők „embertelen” munkát végeztek a verseny három apja alatt és az előtte lévő időszakban is. A zongoraművész a nyíregyházi döntőt magas színvonalúnak, fantasztikusnak nevezte. Azt mondta: „Tudomásul kell venni, hogy ez az országos verseny a zeneiskolai zeneoktatásban a jéghegy csúcsa. Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy itt lehetek, nagy megtiszteltetés kollégáim nevében is. Ez a magyar zongoraoktatás ünnepe.”

#kapcsolódó

Ifjúsági csere a Mustárházban

Ifjúsági csere a Mustárházban

Öt ország részvételével (Olaszország, Szlovénia, Litvánia, Románia, Magyarország)...

Különleges vendég a Kölcseyben

Különleges vendég a Kölcseyben

A Kölcsey Ferenc Gimnáziumba látogatott Magyarország első ENSZ Ifjúsági Küldötte....