Zeneiskolai hangszeres versenyt szerveztek a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Iskolában

Zeneiskolai hangszeres versenyt szerveztek a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Iskolában

Zeneiskolai hangszeres versenyt szerveztek a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Iskolában Szent Imre Zenei Találkozó és Verseny elnevezéssel.

Első kezdeményezésként sikerült nagy hiányterületet megcélozni- ezt mutatja, hogy kiemelkedően magas volt az érdeklődők száma, megyénk zeneiskoláin kívül, Egyekről, Törökszentmiklósról is érkeztek a rangos eseményre. 15 zeneiskolából 4 korcsoportban több mint 100 egyéni hangszeres növendék, kamara kategóriában 21 csoport mérte össze tudását. A versenyző gyerekek gazdag díjazásban részesültek.

A zsűri tagjai -Purné Orha Andrea, Tokodi Gábor és Pozor István- ismert és elismert zenepedagógusai a térségnek. A bizottság elnöke M. Nagy Andrea, a Nyíregyházi Szakgimnázium zenei tagozatának vezetője volt. Az esemény fő célja a tehetséggondozás mellett, hidat építeni  az alap és középfokú tanulmányok között- mondta Pur Tibor a szervező iskola zenei intézményegységének-vezetője.

#kapcsolódó

Digitális témahét a Vasváriban

Digitális témahét a Vasváriban

Kreativitás, együttműködés és lelkesedés- Digitális témahét a Vasváriban

Visszatért a régi diák az Aranyba

Visszatért a régi diák az Aranyba

Képzeletbeli utazás, bepillantás rejtőzködő világunk titkaiba.