Mesés kirándulás a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban

Mesés kirándulás a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban

Farkas Zoltán tanár úr szerteágazó pedagógiai tevékenységének köszönhetően 2019. április 3-án három középiskola 16 tanulója vehetett részt pályaorientációs látogatáson a Kecskemétfilm Kft. rajzfilmstúdiójában.

Jó hangulatban indult útnak a nyíregyházi vasútállomásról a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnázium összeszokott csapata, akiknek közös szenvedélye a rajz és vizuális kultúra.

Rendkívül fontos a tanulók látókörének bővítése azon a területen, amelyet továbbtanulásuk céljának választanak. A diákok minél több ismeret, információ birtokában tudnak felelős döntést hozni további életükről. A középiskolák célja ezen információk megszerzésének segítése akár pályaorientációs kirándulások szervezésével is.

Ennek megfelelően a kecskeméti program a stúdió és a rajzfilmkészítés bemutatásából, valamint filmvetítésből állt, emellett lehetőségük volt a diákoknak betekintést nyerni a 3D-s műhely munkájába is. A több, mint kétórás látogatás során nagyon alapos és részletes ismereteket lehetett szerezni a rajzfilmkészítés menetéről, múltjáról és jelenéről. Új fogalmakkal, folyamatokkal ismerkedtek a tanulók, illetve megtudhatták, mi a rendező, az animátor, az operatőr, a vágó feladata, munkájuk menete.

Lőrincz Andrea, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója így számol be élményeiről:

„Ellátogatni egy olyan helyre, amely feleleveníti a gyerekkorunkat és annak szép emlékeit, csodálatos dolog! Mindenkinek jót tesz néha egy kis nosztalgiázás, hiszen ilyenkor egy kis időre megszabadulunk a mindennapi problémáktól, és visszatérünk azokba az időkbe, amikor még egy rajzfilm vagy esetleg egy játék jelentette a legnagyobb boldogságot. Számomra ezt az élményt a Kecskeméten található rajzfilmstúdió hozta el.

Olyan mesék kulisszái mögé leshettem be, mint a Vízipók-csodapók vagy a mindenki által ismert Magyar népmesék sorozata. Egy kicsit olyan volt ez, mint az időutazás, hiszen amikor ezek a rajzfilmek készültek, még nem volt olyan fejlett a technika, mint napjainkban. Régebben a rajzfilmkészítés teljesen máshogy történt: egy képes forgatókönyv alapján dolgoztak, melyet a rendező készített. (Ezek közül néhányat mi is átlapozhattunk!) Ezután speciális lapok segítségével megrajzoltak minden egyes képkockát, amelyeket később fotószalagra előhívtak, majd megvágták.

Ezt követően betekintést nyerhettünk abba a folyamatba is, ahogyan napjainkban készülnek a rajzfilmek. A technika fejlődésével egyre korszerűbb eszközök állnak rendelkezésükre, így manapság már lényegesen kevesebb időbe telik elkészíteni egy animációs filmet.

Számomra sokat jelentett ez a program, hiszen a jövőben valami ehhez hasonló szakmát szeretnék csinálni. Szerintem mindenképp érdemes ellátogatni a kecskeméti stúdióba, ha szeretnénk egy kicsit közelebbről megismerni kedvenc meséink kulisszatitkait.”

A kirándulás alkalmat adott Kecskemét nevezetességeinek megtekintésére is. A korzón végigsétálva láthattuk a Cifrapalotát, a Barátok Templomát, a Nagytemplomot, a Tudomány és Technika Házának helyet adó régi zsinagógát, a gyönyörű főteret a városházával. A délutáni szabadprogramunk után találkozási pontnak a „0 kilométerkövet” választottuk, melynek talapzatán olvashattuk, hogy 190 km távolságra vagyunk Nyíregyházától.

      Élményekben bővelkedve térhettünk haza. Reméljük, hogy hamarosan részesei lehetünk egy újabb, ehhez hasonlóan inspiráló, gondolatébresztő, aktív, sok értékes információt nyújtó kirándulásnak.

 

 

Dr. Antalné Porkoláb Katalin

könyvtárostanár,

Lőrincz Andrea

11.B osztályos tanuló

 

#kapcsolódó

Diplomaosztó a Nyíregyházi Egyetemen

Diplomaosztó a Nyíregyházi Egyetemen

497 diák vette át diplomáját a Nyíregyházi Egyetemen. Ebben az évben már nem...

Könyvajánló tavaszra

Könyvajánló tavaszra

A tavasz valaminek a vége, és valami újnak a kezdete. Nem csak az időjárás,...