Nyelvvizsgás referencia iskola lett a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium

Nyelvvizsgás referencia iskola lett a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium

2019. április 5-én Antoni Györgyi, az ELTE Origó Nyelvi Centrum ügyvezető igazgatója és Megyesi Mária, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója együttműködési megállapodást írtak alá, melynek eredményeképpen az immár negyedszázados múltra visszatekintő nyíregyházi gimnázium is egyike lett az ELTE Origó Nyelvi Centrum referenciaintézményeinek.

Az ELTE Origó Nyelvi Centrum a középiskolák körében indította el az „Origó referenciaiskola" hálózat kiépítését. Az „Origó referenciaiskola"címet azok az iskolák kaphatják meg, akik fontosnak tartják az idegen nyelvek elsajátítását, a nyelvvizsgák megszerzését, illetve megfelelnek az Origó Nyelvi Centrum által támasztott általános és speciális feltételeknek. A megállapodás sok előnnyel jár. Többek között azzal is, hogy az Origó Nyelvi Centrum segítséget nyújt a diákoknak és tanároknak abban, hogy minél több diák sikeres nyelvvizsgát tudjon tenni, ezzel is hozzájárulva a diákok továbbtanulásához, későbbi karrierjükhöz.

Az „Origó referenciaiskola" hálózat tagjának lenni egy olyan lehetőség, megtiszteltetés, amely mind a kiválasztott iskola, mind az ELTE Origó Nyelvi Centrum számára előnyös és gyümölcsöző. A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola az országban a hetedik intézmény, amelyik megkapta ezt a címet. Az együttműködési szerződés megkötése után Hackné Nyerges Rita, az ELTE Origó Nyelvi Centrum oktatási osztályvezetője tartott előadást a diákoknak az Origó nyelvvizsgákról és az értékelés kritériumairól.

 

Ruzsiczky Rita tanár, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője

#kapcsolódó

Városi Ifjúsági Bál - Neked is ott a helyed!

Városi Ifjúsági Bál - Neked is ott...

A Mustárház és a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda megrendezi a 2019-es...

Teljes látogatási tilalom van érvényben a kórházban

Teljes látogatási tilalom van érvényben...

Kérik a betegek és hozzátartozók türelmét és megértését.