Már hetedszer kapnak karácsonyi ajándékcsomagot a nyugdíjasok az önkormányzattól

Már hetedszer kapnak karácsonyi ajándékcsomagot a nyugdíjasok az önkormányzattól

Már hetedszer kapnak karácsonyi ajándékcsomagot a nyugdíjasok az önkormányzattól

Idén is karácsonyi ajándékcsomaggal kedveskedik az Önkormányzat a nyíregyházi nyugdíjasoknak. 2013 óta ez már a hetedik alkalom erre a különleges odafigyelésre, amely egyáltalán nem gyakorlat a hazai nagyvárosokban. Ráadásul az érintettek köre nőtt, hiszen most azon 65 év alattiak is megkapják, akik megfelelnek a feltételeknek.

Hetedik éve ad a nyugdíjasoknak az Önkormányzat

Már hetedik éve, 2013-tól minden évben a nyíregyházi nyugdíjasoknak karácsonyi ajándékcsomaggal kedveskedik az Önkormányzat.

– ezekkel a szavakkal vezette fel a csomagot és annak hátterét bemutató sajtótájékoztatót dr. Kovács Ferenc. A polgármester hozzátette: az Idősügyi Tanács javaslatai alapján állították össze ezúttal is a küldeményt, melyre a szociális ellátásra biztosított költségvetési keretösszeg év végi maradványa, ezúttal 85 millió forint biztosítja a fedezetet, ráadásul a tavalyihoz képest jóval többeknek.

Idén még többen kapnak ajándékcsomagot

Az induláskor tízezren kapták, tavaly 21 ezren, most nagyjából 24.100-an, amit nemcsak demográfiai okok indokolnak. A rendelet módosítása értelmében 2019-ben már azon 65 év alattiak is megkapják, akiknek Nyíregyházán van a bejelentett lakóhelye, öregségi teljes- vagy résznyugdíjra vagy időskorúak járadékára saját jogán jogosultak, vagy hozzátartozói nyugellátásra jogosultak, és ezen a jogcímen az ellátást számukra folyósítják is.

Az ára mellett az értéke is fontos

Az édességekből, kávéból, teából összeállított csomag ára 2500 Ft, de az értéke ennél sokkal több, amit visszajelzések is bizonyítanak.

Az értéke az odafigyelés, az idősek megbecsülése, gondolunk rájuk. A csomagban van egy levél is, amely a karácsonyi hangulat mellett azt is tartalmazza, hogy minden nyíregyházi nyugdíjas érezze úgy, hogy a nyíregyháziak által választott önkormányzat, városvezetés gondol rájuk, gondoskodik róluk és ők egy nagy, városi, nyíregyházi családnak is a tagjai.

– fogalmazott dr. Kovács Ferenc polgármester.

A posta kézbesíti, de január 10-ig átvehető

A Magyar Posta Zrt. mától december 23-ig kézbesíti a csomagokat, amennyiben ez eredménytelen, a küldeményt a jogosult vagy az általa meghatalmazott személy a polgármesteri hivatalban veheti át az év két utolsó s napján, valamint január 2-tól 10-ig, ügyfélfogadási időben.

Odafigyelés az idősekre

Emellett az Önkormányzat más módon is folyamatosan igyekszik odafigyelni az idős korosztálya – erről dr. Krizsai Anita, a Szociális és Köznevelési Osztály vezetője szólt a tájékoztatón.

Egyrészt nagyon kiterjedt szociális ellátórendszerünk van. A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ az alapellátástól a szakellátásig biztosít különböző gondoskodási formákat. Nagyon sokféle támogatási formához lehet hozzájutni, a lakásfenntartási támogatástól kezdve gyógyszertámogatásig. Illetőleg meg kell említeni, hogy karácsonykor külön támogatjuk hét és félmillió forintos összeggel a civil szervezeteket. Többségében nyugdíjas szervezetek pályáznak és nyugdíjasoknak, unokáknak, óvodásoknak, iskolásoknak valósítanak meg programokat.

Tanyagondnoki szolgálat

Az osztályvezető hozzátette: a külterületeken élőkre is odafigyelnek, ennek része a bokortanyákon élőket segítő, sikeresen működő tanyagondnoki szolgálat, ebben az időszakban különösen fontos a szerepük. Ám az osztályvezető hozzátette: most is számítanak a lakosság partnerségére, kérik, hogy mostanában fokozottabban figyeljenek oda az idősekre, a szomszédokra, a betegebbekre, hogy mindenkinek szép legyen a karácsonya is.


#kapcsolódó

Gyors ütemben újul meg környezetünk!

Gyors ütemben újul meg környezetünk!...

Jelentős út, járda, és kerékpárút fejlesztés valósul meg városunkban. A program...

Folytatódó polgármesteri fásítási akció, ezúttal a Hősök terét díszíti új fasor

Folytatódó polgármesteri fásítási akció,...

Az elmúlt nyolc esztendő például ezernyi fával, 70 km kerékpárúttal és 100...