A Nemzeti Ifjúsági Tanács ,,Lépj fel!” elnevezésű kezdeményezése Nyíregyházára is ellátogatott

2019.12.04.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács ,,Lépj fel!” elnevezésű kezdeményezése Nyíregyházára is ellátogatott

Fiatalként nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha a körülöttünk lévő világ, a minket is érintő ügyekbe szeretnénk beleszólni. Megtörténhet, hogy kevesebb figyelmet tulajdonítanak a véleményünknek, de ez nem azt jelenti, hogy kevesebbet is érne.  A Nemzeti Ifjúsági Tanács egy olyan szervezet, ami felismerve a helyzetet, azon dolgozik, hogy a mi szavunkat is meghallják a döntéshozók.

,,Lépj fel!” elnevezésű programsorozatuk keretein belül a részvevő fiatalokkal közösen vitatnak meg olyan témákat , mint a konfliktuskezelés, fiatalok vidéken maradása, karriertervezés. Ezek olyan kérdéskörök, melyek a hétköznapi iskolai életben nem realizálódnak tantárgyként, mégis talán ezek a legfontosabb tudnivalók.

November 22-én a Mustárház IITI-ben rendezték meg az egész napos eseményt. Fontos leckéket kaptunk, amikre a jövőben nagy szükségünk lesz. A délelőtt első felében kötetlen beszélgetés keretein belül az elvágyódás, pályaválasztás okairól beszélgettünk.  Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a jövőnk legnagyobb döntése nem az lesz, hogy mik szeretnénk lenni, hanem hol szeretnénk azok lenni. Itthon vagy külföldön? Egy közös indok külföld felé húzott minket: olyan lehetőségeket látunk más országokban, amik nekünk fontosak, de itthon nem tudjuk megtalálni. Olyan hibák, amiket már mi is felismertünk.

 Ezek a hiányosságok azok, amik megoldásra várnak. Ebben volt segítségünkre a program egyik szakembere, Joel Djogni, aki a problématérkép hatékonyságával ismertetett meg minket. Rájöttünk, egy ilyen dilemma sokkal összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. Hisz meg kell vizsgálni a közvetlen és közvetett okokat, következményeket, érintetteket, majd a megoldási lehetőségeket.

Egy-egy ilyen probléma néha konfliktusokat is szülhet. Ennek helyes kezelésére tanított meg Virág Ádám szociológus, tréner. Megtapasztaltuk, hogy bármilyen nézeteltérés tisztázásának a legfontosabb eleme az ésszerű, érzelemmentes érvelés. Másik jelentős tény, hogy mindenki a saját maga igazát véli az egyetlen igaznak. Viszont nem lehet megfelejtkezni a másik fél szemléletéről sem, az ő érveit is meg kell vizsgálni, új nézőpontból megközelíteni. Ki tudja, lehet, hogy több igaz is létezik, még akkor is, ha egy diák véleményéről is van szó.

Hihetnénk azt, hogy minden, amiről a nap folyamán beszéltünk, felesleges csacsogás volt, de tudom, hogy ez alkalommal nem így történt. Mert a felnőtt segítő kezében végig ott volt egy toll és egy papír, amin egyre gyűltek a jegyzetek. A jegyzetek, amik azt bizonyítják, hogy a mi szavunk is fontos és figyelemre méltó.

 

Fehér Regina

Kapcsolódó galéria