Szigligeti kalandok - Új élményekkel gazdagodtak a nyíregyházi gyerekek

Szigligeti kalandok - Új élményekkel gazdagodtak a nyíregyházi gyerekek

Élménybeszámoló!

2020. augusztus 3-tól 8-ig az Arany János Gimnázium és Általános Iskola és az Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI 62 tanulója töltött egy felejthetetlen hetet a Szigligeti Gyermeküdülőben.

Hétfőn reggel már alig vártuk, hogy újra találkozhassunk a rég nem látott osztálytársainkkal a hosszú, külön töltött hónapok után.

A hosszú buszozás után öröm volt látni a Balatont, Szigligetet és a Gyermeküdülőt. Az érkezés és a tábor elfoglalása után azonnal a tóba vetettük magunkat, és egészen estig élveztük a nagyra nőtt „pocsolyát”!

Kedden az egész napot a Sárvári Élményfürdőben töltöttük, ahol felfedeztük a medencéket és a változatos csúszdákat, vízi játékokat. Azokat, amik különösen tetszettek nekünk, ki is próbáltuk.

Szerdán délelőtt, mivel az időjárás hűvösebbre fordult, megmásztuk és felfedeztük a frissen átadott, felújított várat. Délután pedig az Óvárhoz túráztunk, felmásztunk a kilátóba, majd a kikötőben sétáltunk. A hosszú túra után a Balaton mentén tértünk vissza a táborba.

Csütörtökön a Tapolcai-tavasbarlangot fedezhettük fel. A tárlatvezetőnktől érdekes dolgokat tudhattunk meg a barlang kialakulásáról, az itt élő dinoszauruszokról és egy érdekes filmet is megtekintettünk. A legjobban a csónakázás tetszett, hiszen kipróbálhattuk magunkat az evezésben. Ezután a Malom-tó környékén sétáltunk, városnézéssel ütöttük el az időt.

Pénteken Keszthelyre utaztunk, ahol egy kalózhajón jártuk be a Keszthelyi-öblöt. A hajón érdekes bűvészmutatványokkal szórakoztattak bennünket, és mi is aktívan bekapcsolódtunk a műsorba, mint segítők.

Csütörtökön és pénteken már kedvezett az időjárás nekünk, így megmártózhattunk a Balaton habjaiban.

Köszönjük szépen Nórika néninek, a táborvezetőnknek, hogy érdekes programokkal színesítette a hetet. A szakács bácsinak, hogy finom ételeket tálalt elénk.

Reméljük, hogy jövőre újra itt tölthetjük el a nyár egy részét!

(Pásztor Dénes és Angel Zsombor 4. osztályos tanulók)

#kapcsolódó

Krúdys advent Pozsonyban

Krúdys advent Pozsonyban

December! Tél, hó, hideg, fagy - de ezek ellenére e hónappal jár az ünnepekre...

ILYEN TÉRKÉPEKET A SULIBAN NEM LÁTTÁL

ILYEN TÉRKÉPEKET A SULIBAN NEM LÁTTÁL

Ha eddig azt hitted, hogy a térképek nem többek, mint az iskolai földrajz-,...