Orbán Viktor: A cél, hogy megvédjük Magyarország működőképességét

2020.09.11.
Orbán Viktor elmondta, előkészítés alatt van az is, hogy hatósági áras legyen a koronavírus-tesztelés.

A kormány haditerve az idősek megóvása mellett az, hogy megvédje Magyarország működőképességét – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A miniszterelnök kiemelte: az első hullámban Magyarország jól vizsgázott, hiszen az adatok szerint a világ legjobban védekező országai között szerepelt.

A nemzeti konzultáció segítette a haditerv kidolgozását

A kormány a második hullámra való felkészülésében a nemzeti konzultáció eredményeire épített – fogalmazott.

A nemzeti konzultáció eredménye, hogy az emberek azt akarják, hogy az ország működjön. Nem engedhetjük meg, hogy a vírus megbénítsa az országot.

A cél, hogy megvédjük Magyarország működőképességét” –

hangsúlyozta Orbán Viktor.

A nemzeti konzultációt a miniszterelnök egy olyan haditervnek nevezte, amely alapján a kormány meghozta a döntéseit.

Az emberek azt akarják, hogy megmaradjon az ország működőképessége, úgy hogy közben megvédjük az időseket is – fejtette ki.

Hozzátette: A kormány döntött arról, hogy idősotthonokat, kórházakat bezárjanak és a látogatási tilalomnak rendőri segítséggel is érvényt kell szerezni.

Kötelező hőmérséklet ellenőrzést rendeltek el az iskolákban, az egészségügyi intézményeknek pedig

ingyenesen kell az influenza elleni oltást biztosítania.

Orbán Viktor elmondta, előkészítés alatt van az is, hogy hatósági áras legyen a koronavírus-tesztelés.

A miniszterelnök Donald Trumppal is egyeztetett

Az uniós csúcstalálkozót előkészítő megbeszélést folytatott Orbán Viktor uniós vezetőkkel és Angela Merkel kancellárral – hangzott el az adásban.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: forró külpolitikai kérdések voltak napirenden, a kínai-európai csúcsról egyeztettek, amely slágertémája lenne a külpolitikának, ha most nem lenne járványügyi helyzet.

Ezzel összefüggésben elmondta, hogy csütörtök este Donald Trump amerikai elnök hívta fel, akivel az amerikai járványügyi helyzetről, a választási kilátásokról egyeztettek.

Orbán Viktor hozzátete: a biztonsági előírások betartása mellett gyakran megesik, hogy kormány- és államfők egymást megkeresik.

hirado.hu