Vírushelyzet a Krúdy Gyula Gimnáziumban

Vírushelyzet a Krúdy Gyula Gimnáziumban

Vírushelyzet a Krúdy Gyula Gimnáziumban

Hét tanuló igazoltan koronavírusos a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. Az intézmény elérhetővé tette a hivatalos adatokat az iskola weboldalán, valamint a gimnázium intézkedési terve is nyilvános. Ezek alapján például kötelező a kézfertőtlenítés az intézménybe lépve, a közösségi tereken, mint például a folyosó vagy az aula, kötelező a maszk viselése, illetve kérik a diákokat, hogy koronavírusra utaló tünetek esetén ne menjenek iskolába.

Diákok beszélgetnek a Krúdy Gyula Gimnázium bejáratánál péntek délután, tavasz óta nem találkoztak iskolai körülmények között a tanulók, néhányan pedig pár tanítási nap után ismét a négy fal közé kényszerültek. Jelenleg hét tanulónak van pozitív tesztje, de sem pedagógusnál, sem más iskolai dolgozónál nem ütötte fel a fejét a koronavírus. A kialakult eljárás szerint a közvetlen osztálytársakat hatósági megfigyelés alá helyezték, számukra az operatív törzs az Oktatási Hivatalon keresztül digitális munkarendet rendelt el.

„Ez hét osztály nálunk, de azt mondhatom most már, hogy az első körnek a visszaérkezését szervezzük, merthogy az első két osztály hétfőn már folytatja hagyományos munkarendben, amint az erre vonatkozó engedély megérkezik” – közölte Chriszt Gyula, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium intézményvezetője.

Új szabályok

A koronavírus-járvány megjelenésével új szabályok léptek érvénybe a Krúdyban is, így például kötelező a kézfertőtlenítés az intézménybe lépve, a közösségi tereken, mint például a folyosó vagy az aula, kötelező a maszk viselése, illetve mindenkit kérnek arra, hogy koronavírusra utaló tünetek esetén ne menjenek iskolába.

„Három fő szabályra koncentrálunk, az első az a távolságtartásnak a biztosítása, a második az, hogy megpróbáljuk minél inkább elkerülni az osztályok keveredését, harmadrészt pedig arra van nagyon nagy szükség, hogy egy tiszta, rendezett, fertőtlenített környezetet biztosítsunk a tanulóknak. Ez a három terület, ahol folyamatos vezetői ellenőrzés mellett végezzük a munkánkat” – tette hozzá Chriszt Gyula.

Az intézmény vezetője úgy nyilatkozott, a diákok megértik a szabályok betartásának fontosságát és bár néhány esetben az ügyeletes pedagógusoknak fel kell hívni a figyelmet a szabályos maszkviselésre, de a legtöbben betartják a COVID-helyzet miatt kialakult új előírásokat.

 Nagy Boglárka

#kapcsolódó

A legjobb nyíregyházi pillanatok képekben a Rally EB-ről - Ránk figyelt egész Európa

A legjobb nyíregyházi pillanatok képekben...

A legjobb nyíregyházi pillanatok képekben a Rally EB-ről - Ránk figyelt egész...

Kissé lehűl az idő a héten

Kissé lehűl az idő a héten

Kissé lehűl az idő a héten