Most, november végén még (csak?) éjszaka vagyunk a házakba szorulva, de ki tudja mi lesz egy hónap múlva...? Ami biztos: karácsony. A Megváltó születésének ünnepe nem olyasmi, ami halasztható, karanténba zárható, megszólaltak a csengettyűk a világháborúk alatt és a legsötétebb kommunizmus idején éppúgy, amikor semmi nem volt szent. A szenteste ugyanis egy hónap múlva eljön a naptárban, „kari” ide vagy oda. De milyen lesz az a néhány hét, az adventi idő? Talán, több lesz magunkra az idő. Mert éppen csak annyi marad meg, ami a lényeg: a fény. Nem lesz rendezvény, forgatag, forró puncs és zaj, ami igen, árusnak-vásárlónak baj, s nem lesz hullámzó sokaság, körhinta és ünnepi zene, csak az, ami mindennek a lényege: a világosság. Ami vírusmentes, ha gyertya vagy óriásgömb adja is a fényt. És marad még a csend. Valamiért csendre intettek minket idén. Hát használjuk ki, ha már így lett. Ne azzal törődjünk, ami úgysincs kinn, hanem azzal, ami még lehet – benn. Gyújtsuk meg magunkban a hit, a remény, az öröm és a szeretet fényét vasárnaponként. Reménykedtünk a húsvéti online szentmise előtt, hogy nem ér karácsonyig a vírus. Most higgyük azt, hogy jövő húsvétkor már nem lesz velünk. Mármint a „kari”. Csak a másik két gyertya szimbóluma: az öröm és a szeretet. Addig pedig? Csend és fény...
Szerző: Tarczy Gyula
Az Álompár Esküvői Kiállításon léptek fel a Vikár magánénekes tanulói
Kamasz-panasz a családban címmel 2018. október 2-án Kovácsné Dibáczy Zsuzsanna...
