KERÉKPÁRON KANYÁRI BOTOND

KERÉKPÁRON KANYÁRI BOTOND

A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola szobrász szakos diákja, Kanyári Botond igazán sokszínű egyéniség. A 15 éves fiú a szobrászat és rajzolás mellett idejének nagy részét szenvedélyével, a kerékpározással tölti – melyben tehetsége egyre inkább megmutatkozni látszik, versenyeredményei magukért beszélnek.

HÁROM ÉVE VERSENYSZINTEN TEKER

– Miért döntöttél úgy, hogy belefogsz a versenyzés világába?
– Sosem felejtem el az első versenyemet, mely 2013. június 29-én az Erdőbénye Drótszamár fesztivál elnevezésű verseny volt, amire azóta minden évben elmentem. Igazándiból az, hogy versenyszerűen kerékpározzak nem egy döntés volt, egyszerűen magával ragadott ez a világ.

– Mit szeretsz ebben a sportban leginkább?
– Azt, hogy az egyik legigazságosabb sport, amit ismerek. A belefektetett edzésmunka mindig megtérül. Arról nem is beszélve, hogy nagyon szép helyekre lehet eljutni a kerékpározás által, ez igazán fel tudja tölteni az embert.

FANTASZTIKUSAN TELJESÍTETT A BÜKK MARATONON

– Idén több versenyen is kiemelkedő helyezést értél el. Mesélj róluk, melyikre vagy a legbüszkébb?

– A szezonban eddig talán a Bükk maratonra vagyok a legbüszkébb. Rövid távon indultam a versenyen, mely egy 38 kilométeres szakaszt tartalmazott, 765 méter szintkülönbséggel. Jó formában, pihenten tudtam rajthoz állni, egész verseny alatt fejben és testben egyben éreztem magam. A pálya viszonylag egyszerű volt, a célegyenesre fordító kanyarnál még abszolút első helyen álltam, de leesett a lánc így Vas Balázs és Fésűs László mögött értem célba abszolút harmadik, korosztály szinten pedig második helyen.

BOTOND EREDMÉNYEI A SZEZONBAN

Tirpák Cross TMC kupa: Abszolút 1. hely, U19 1. hely
IV. Kőfejtő Cross Tarcal: Abszolút 1. hely, U19 1. hely
Probikers Bike Maraton: Abszolút 10. hely, U19 5. hely
XV. Specialized Maraton Szilvásvárad: Rövid táv Abszolút 8. hely, U17 5. hely
V. Kondenzgyík Maraton Miskolc: Rövid táv Abszolút 1. hely, U19 1. hely
Drótszamár Fesztivál Erdőbénye: Rövid táv Abszolút 1. hely, U19 1. hely
XVII. Duna Maraton: Rövid táv Abszolút 3. hely, U17 3. hely
Gerecse Maraton: Rövid táv Abszolút 3. hely, U17 1. hely
XVI. Bükk Hegyikerékpár Maraton: Rövid táv Abszolút 3. hely, U17 2. hely

ELKÉPESZTŐ MUNKA VAN EGY-EGY VERSENY MÖGÖTT

– Milyen felkészülés előzi meg a versenyek napjait?
– A versenyszezonra már télen el kell kezdeni a felkészülést. Ez az alapozó időszak, ilyenkor heti kétszer edzőterembe járok, főleg láberő fejlesztés szempontjából valamint prevenció jelleggel törzsizom erősítést végzek, hogy kisebb esély legyen a sérülésekre. Mindemellett a bicajozás sem maradhat el, ezért 2-3 órát a héten többször görgőn töltünk kilométer gyűjtés szempontjából. Ez az időszak körülbelül novembertől márciusig tart, majd ahogy közelednek a versenyek, a szervezetet fel kell pörgetni, és megjelennek az intervall edzések. Beköszönt a versenyszezon, heti egy konditermes edzés a télen megszerzett nyers erő szinten tartása miatt, majd hétköznap főleg intervallumos hegyi edzések, hétvégén pedig hosszabb állóképességi edzések – van, hogy három és fél óra. Az adott verseny hetének elején mindig egy hiperkompenzációs edzéssel indítunk, aztán néhány lazább következik, és közvetlenül a nagy nap előtt egy átmozgató edzés.

NINCS MEGÁLLÁS!


– Mennyire megterhelő fizikailag egy-egy futam?
– Fizikailag egy verseny nagyon megterheli a szervezetet mivel több órán át tart. A szervezet végig magas pulzustartományban dolgozik és kifejezetten pihenni nem lehet közben, ilyenkor nagyon fontos a lélekjelenlét.

– Jelenleg készülsz valamilyen versenyre, mi lesz a következő lépés?
– Most minden erőbedobással a Várgesztesi Cyclocross Országos Bajnokságra készülök, ami október 22-én lesz. Következő lépésem pedig az edzés, és még több edzés – nincs megállás!

Farkas Fanni
Fotók: Internet

#kapcsolódó

Japánban a Pro Musica

Japánban a Pro Musica

Japánban vesz részt koncertturnén a Pro Musica Leánykar. A Cantemus család...