ÁLLJUNK KI A HÉTKÖZNAPI FLASHMOBOK MELLETT!

ÁLLJUNK KI A HÉTKÖZNAPI FLASHMOBOK MELLETT!

A Hétköznapi Flashmobok csapata számos alkalommal csalt már mosolyt a nyíregyháziak arcára, részt vettek megannyi közösségi eseményen, támogató rendezvényen – sőt legutóbb egy lánykérést tettek még emlékezetesebbé. Most eljött az idő, hogy visszaadjuk számukra mindazt a jót, amit ők is sugároznak számunkra. A nyíregyházi csoportosulás elindult az ÖKA versenyén az Év Önkéntes Kezdeményezése Díjért – hogy miért is szeretnék igazán az elismerést, egyik alapítótagjuk, Potor Eszter árulja el nekünk.

– Egy nyíregyházi kis csoport vagyunk, akik 2015 decemberében mertek nagyot álmodni. Magánemberek vagyunk, dolgozunk, iskolába járunk és a nehézségek, akadályok ellenére is kitartunk, és egy-egy megmozdulásunkkal segítünk, ha tudunk. Szeretnénk a szemléletmódunk kis magját elültetni a társadalmunkban, minden korosztályban, és megmutatni, hogy nem csak a pénz az az eszköz, amivel támogatni tudnak az emberek, hanem például a mi esetünkben a tánc. Rászánjuk az időnket a próbákra, fellépünk, és ezzel támogatunk. Nekünk sikerült, bárkinek sikerülhet – mesélte kezdeményezésükről Eszter.

 

(Első fellépésük pillanatai.)

NAGY LÉPÉSRE SZÁNTÁK EL MAGUKAT

 

– Idén elindultunk az ÖKA versenyén az Év Önkéntes Kezdeményezése Díjért és nekünk ez nagyon fontos visszajelzés lenne az ismerősöktől, barátoktól, támogatóktól, városunktól, hogy mellénk állnak, hisznek bennünk és ránk szavaznak. A szavazás november 7-ig tart és csak számítógépes felületen elérhető, mobiltelefonokon nem. Fogjon össze Nyíregyháza, hajrá Hétköznapi Flashmobok – buzdít így mindenkit szavazásra az alapítótag.

 

Ha Te is szeretnél kiállni a nyíregyházi csapatért, hogy ők lehessenek az Év Önkéntes Kezdeményezése – szavazz ITT!

 

Ha pedig még többet szeretnél megtudni a Hétköznapi Flasmobokról, olvasd el korábbi interjúnkat – kattints IDE!

 

Farkas Fanni

Fotók: Internet

#kapcsolódó

Drónfelvétel a Sóstón szurkolókról!

Drónfelvétel a Sóstón szurkolókról!

Nézd meg a magasból, mit látott a drón, hogyan szurkoltak Sóstón a magyaroknak!...

HEGYES DÓRA OLASZ NYELVI SIKEREI

HEGYES DÓRA OLASZ NYELVI SIKEREI

Az első percben beleszeretett az olasz nyelv dallamosságába Hegyes Dóra, a...