Programok sokasága az Aranyban

Programok sokasága az Aranyban

Jelentős ez a tanév a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium életében. 40 éves az iskolánk és 200 éve született iskolánk névadója: Arany János

Bicentenáriumot ünnepeltünk március 2-án : Arany János 1817-ben ezen a napon látta meg a napvilágot Nagyszalontán. Ünnepi szavalóversennyel, nyelvi-műveltségi vetélkedővel öregbítettük emlékét.

 Hagyományainkhoz híven a költő születésnapján megkoszorúztuk az Aranyról készült domborművet, Györfi Sándor alkotását. Rövid műsorral tisztelegtünk névadónk emléke előtt.

Közreműködtek a 8/9. osztály tanulói :Benicsák Patrícia, Fehér Anna, Hudák Csilla, Pépel Ágnes, Puskás Marcell.

A megemlékezésen elhangzott a Tölgyek alatt című vers Kállai Ferenc, ill. az  Epilógus című vers Sinkovits Imre tolmácsolásában.

Az iskola vezetősége megkoszorúzta az emlékfalat, majd az osztályok képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Minden korosztály igyekezett az ünneplésből kivenni a részét. Az általános iskolások élő képpel, bolhapiaccal, sorversenyekkel, A felső tagozatosok az "Őszikék" felolvasásával és Kapcsos könyvünk megalkotásával ünnepelt. Az évforduló méltó megünneplését jelentette, hogy Csorba Ágnes és Vass Vanda megnyerte a "Nagyszalonta aranytollú lírikusa emlékére " hirdetett Megyei Könyvtárhasználati Versenyt.

#kapcsolódó

Nagy változás érkezik a jogosítvány és más igazolványok kiállításánál

Nagy változás érkezik a jogosítvány...

Nagy változás érkezik a jogosítvány és más igazolványok kiállításánál

„Digitális Pedagógus Díj” az Eötvös Gyakorlóiskola tanárának

„Digitális Pedagógus Díj” az Eötvös...

Szép és értékes elismerésben részesült a Nyíregyházi Egyetem Eötvös Gyakorló...