KACSAFIÓKÁKAT MENTENEK

KACSAFIÓKÁKAT MENTENEK

A madárvilág védelmére irányul a NYÍRVV új akciója. Mintegy 320 méter hosszan békarácsot helyeztek ki a Bujtosi tó melletti csatorna partvonalán – ezzel akadályozzák meg, hogy a kacsafiókák belesétáljanak vagy beleessenek a csatornamederbe. A társaság közterület-fenntartási irodavezetője elmondta, naponta akár tucatnyi fióka életét mentheti meg a műanyag rács.

A Bujtosi tó 11 hektáros vízfelületén és annak környezetében jelentős fejlesztések történtek az elmúlt években. A nádvágás, partvonalrendezés, padok kihelyezése, fásítás és parkosítás mellett többek között kondiparkot és játszóteret is építettek. Az élővilág rehabilitációjára is nagy hangsúlyt fektetett a NYÍRVV – a haltelepítést követte a vízimadarak betelepülése is.



HELYREÁLLT AZ ÉLŐVILÁG EGYENSÚLYA

 

Ma már a kacsák mellett feltűnnek sirályok, szárcsák, sőt már bakcsót is láttak a tavon. A csapadékvíz hatékonyabb elvezetése érdekében pedig burkolatot kapott a tó melletti csatorna, ám annak medrébe gyakran belesétálnak vagy beleesnek a kacsák, kacsafiókák. Őket csak nehézségek árán tudják kiszabadítani a betonozott mederből – a fiókák védelme érdekében most úgynevezett békarácsot helyeztek el a csatorna partvonalán.

 

BÉKARÁCCSAL ÓVJÁK A MADARAKAT


Keczkó János, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-fenntartási irodavezetője azt mondta, a költési időszakot követően a kiskacsák hamar elhagyják a fészekaljakat, majd elkezdenek barangolni a tojók után, és gyakran a tó melletti csatornába esnek. A mederből azonban nem tudnak kijönni, így akár el is pusztulhatnak. Eddig a közfoglalkoztatottak mentették ki őket, azonban most egy hatékonyabb megoldást találtak ki. A közterület-fenntartási irodavezető hozzátette, békarács felhelyezésével előzik meg a fiókák csatornába történő bejutását. 200 ezer forint értékben, mintegy 320 méter hosszan helyeztek ki zöld színű békarácsot a Bujtosi tó melletti csatorna partvonalán a NYÍRVV munkatársai.

 

MEGMENEKÜLNEK A MADÁRFIÓKÁK

 

Az akció a madárvilág védelmére irányul, hiszen korábban volt olyan nap, amikor tucatnyi kiskacsát kellett kimenteni a csatornából. A társaság munkatársai ezért arra kérik a lakosságot, a műanyag rácshoz ne nyúljanak, ne rongálják meg azt, hiszen több madár élete is múlhat rajta.



Dér Vivien
Fotó: Szarka Lajos

#kapcsolódó

Nyíregyházi nyári pillanatok

Nyíregyházi nyári pillanatok

Szarka Lajos fotográfus képösszeállítása néhány értékes nyíregyházi pillanatról....

Új francia nyelvi program az Eötvös Gyakorlóiskolában

Új francia nyelvi program az Eötvös...

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyományokkal rendelkezik a francia nyelv...