Határtalanul! projekt a SZIKSZI-ben

Határtalanul! projekt a SZIKSZI-ben

A Határtalanul! program lényege, hogy magyar iskolák tanulói a szomszédos országok magyarlakta területein élőfiatalokkal kapcsolatot alakítsanak ki egy-egy látogatás során.

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 10.a osztálya is részt vesz ebben a projektben, melynek keretein belül Erdélyből, Csíkszeredából érkeztek diákok látogatóba Nyíregyházára, ahol öt napot töltöttek el szeptember 25. és 29. között.

A program témája nem csak az ismerkedés és a helyi nevezetességek megismertetése volt, hanem közgazdasági témák feldolgozása is, mint pl. Magyarország és Románia pénze, pénzügyi tudatosság, bankrendszer. Az OTP Fáy András Alapítvány nyíregyházi OK Központjában a szervezet tevékenységével ismerkedhettek meg a vendégek, illetve a Jósa András Múzeumban közös tárlatvezetésen vettünk részt, ahol az Erdélyi Fejedelemség pénzérméivel ismerkedtünk.



A fakultatív programok keretében Nyíregyháza belvárosát járták be a helyi tanárok és diákok vezetésével, egy-egy nap pedig kirándultunk a magyar fővárosban, ahol Budapest nevezetességeivel ismerkedhettek meg illetve a nagy történelmi jelentőséggel bíró Eger városába látogattak, hogy megtekintsék a várat, majd tegyenek egy sétát a hangulatos egri belváros macskaköves útjain.

Péntek reggel az iskola dísztermében közösen összegeztük a történteket majd megtekintettünk egy összeállítást a héten készült képekből, elbúcsúztunk és vendégeink útnak indultak haza Csíkszeredára.

 

A Széchenyis diákok 2018 áprilisában látogatnak majd el Erdélybe a projekt keretein belül.

 

Zsadányi Erik

10.A

#kapcsolódó

Katasztrófa sújtotta terület az Egyesült Államok valamennyi tagállama

Katasztrófa sújtotta terület az Egyesült...

Katasztrófa sújtotta terület az Egyesült Államok valamennyi tagállama

Giorgio Armani átszámítva 346 millió forintot adományozott olasz kórházaknak

Giorgio Armani átszámítva 346 millió...

Giorgio Armani átszámítva 346 millió forintot adományozott olasz kórházaknak