A Páva középdöntőjében a Nyírség!

A Páva középdöntőjében a Nyírség!

A Fölszállott a Páva! tehetségkutató műsor harmadik elődöntőjében sikeresen szerepelt együttesünk és nagy örömünkre továbbjutottunk a középdöntőbe.

Izgalmas időszakon vagyunk túl: heteken át tartó készülődés ért csúcspontjára 2017. november 30-án és december 1-jén, mikor az együttes legtöbb tagja először léphetett be az MTVA székházába, hogy kipróbálja, milyen a Páva színpadán szerepelni. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogyan készül egy ilyen jellegű élő műsor, mennyi próba, fotózás, filmezés, készülődés előzi meg az élő adást.


Felkészülésünket mentoraink, Szűcsné Urbán Mária és Szűcs Gábor segítették, hálásan köszönjük munkájukat!


Táncosaink mindent beleadtak a szereplésbe, a kalocsai (felsőereki) táncok előadásába, így a zsűri méltónak talált bennünket arra, hogy a középdöntőben is megmutathassuk, mit tudunk. 


Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást! A középdöntőben már közönségszavazatokkal is tovább lehet jutni a döntőbe, így kérjük, szavazzanak, szavazzatok ránk! 

#kapcsolódó

Ilyen volt a 2019-es Központi Ballagás

Ilyen volt a 2019-es Központi Ballagás

20 nyíregyházi középiskola 81 diákja vett részt az ünnepségen.

Karrier Fesztivál és Expo Nyíregyházán

Karrier Fesztivál és Expo Nyíregyházán

2018. szeptember 15-én a Continental Aréna parkolójában!