Visszahúz a szívem Nyíregyházára - Rákász Gergely

Visszahúz a szívem Nyíregyházára - Rákász Gergely

Komolyzene és street dance? Hogy találkozhat ez a két, egymástól teljesen különálló műfaj? Hogy lehet a klasszikusokat modern nyelvezetűre lefordítani? Rákász Gergely koncertorgonistával beszélgettem egy kávé mellett erről és a város iránt érzett szenvedélyéről.

- Gergő, hogyan lehet elképzelni egy utcai tánc és a komolyzene találkozását?

- A tavalyi évben volt Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulója, így ő volt a középpontban. De szerettem volna megfűszerezni valami különlegessel. Így jött az ötlete a bachalley-nek. Ebben az előadásban 4 táncos táncol, mindegyik kapott egy szólamot, és így az utcai táncosokkal felemeltük az utcát Bachhoz. A közönségnek nagyon tetszett, szó szerint visítottak az előadás végén. Mi pedig elértük a célunkat, miszerint nem csak a komolyzenét kedvelő hallgatóságnak tudtunk feledhetetlen élményt okozni.

- Mikor koncertezel legközelebb Nyíregyházán?

- Nyíregyháza egy folyamatosan fejlődő város, nagyon szeretek idejönni. Ősszel újra koncertezek a városban. Ez alkalommal Wolfgang Amadeus Mozarté lesz a főszerep, hiszen idén van születésének 230. évfordulója, de természetesen Liszt Ferenc is szerepet kap, mert az ő halálának is évfordulója van idén, méghozzá a 130. Az előadás szabadkőműves beavatás jellegű lesz, de erről még egy picit később beszélünk.

- Mi ennek az oka, hogy mindig visszatérsz koncertezni városunkba?

- Itt mindig feltöltődöm. Az itt élő emberek, a rajongók mindig nagy szeretettel fogadnak. Egy ilyen helyre szívesen jön az ember. És általában, ha már itt vagyok, szét is szoktam nézni a városban. Az érdekes az, hogy mindig találkozok valamilyen újítással.  

 

Ha szeretnél többet megtudni Rákász Gergelyről, kövess minket, mert minden fontosabb eseményről beszámol nekünk.

(Fotók: internet)

#kapcsolódó

Te tudtad II. Erzsébet királynőről?

Te tudtad II. Erzsébet királynőről?

II.Erzsébet királynő szinte bármit megtehet, mert semmilyen szabály nem vonatkozik...

Ma 35 éves Bódi Sylvi

Ma 35 éves Bódi Sylvi

A debreceni születésű modell, szépségkirálynő ma ünnepli 35. születésnapját....