Programozható robotépítő a Ridensben

Programozható robotépítő a Ridensben

A Nyíregyházi Ridens Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium a Nemzeti Tehetség Program által kiírt pályázatán olyan pénzösszeget nyert meg, mely által lehetővé vált, hogy az iskola sajátos nevelési igényű tanulói új aspektusból is megismerhessék az informatika világát.

A LEGO szakkör tanulói programozható robotépítő és konstrukciós készletek felhasználásával, a tanulók kreativitására alapozva ismerkedhettek meg a programozás alapjaival, valamint a tervezés, a megvalósítás és a tesztelés folyamatával. Mindezt játékos kereteken belül, melyhez segítséget nyújtott a MINDSTORMS EV3 robotépítő készlet. Ez a LEGO konstrukciós készlet remekül példázza, hogy a technikai fejlődés milyen módon segítheti elő a játszva tanítást és támogathatja az ismeretek elsajátítását szórakoztató módon.


A pályázat elnyerésével lehetőség nyílt arra is, hogy a diákok egy budapesti tanulmányi kiránduláson vegyenek részt, ahol is a „Jövő Technológiái Kiállítást” tekinthették meg. Így a tanévet igazán jó hangulatban és kellemes élményekkel zárták a szakkör tanulói és pedagógusai.

 

Török András

pályázatíró, szaktanár

#kapcsolódó

FIATALOK, FOTÓZÁSRA FEL!

FIATALOK, FOTÓZÁSRA FEL!

Még néhány napig, pontosan szeptember 26-ig nevezhetnek a 18 éven aluli kreativitással...

Arany versmondó kerestetik!

Arany versmondó kerestetik!

"Te aranyok Aranya!" címmel Arany János szavalóversenyt szervez az Országos...