Nagyszerű ügy mellett álltak ki újra a művészetisek

Nagyszerű ügy mellett álltak ki újra a művészetisek

Az Abigél Művészeti Szakgimnázium képzőművészetis diákjai és tanárai folytatták tavaly megkezdett munkájukat, amellyel hangulatosabbá varázsolják a Jósa András Oktatókórház Onkológiai Osztályának környezetét.

Legutóbb az Onkológiai Tömb alagsorát, most pedig a sugárterápiás kezelők falait díszítették fel gyönyörű műveikkel.


Az önkéntes közösségi munkában és tanórai keretek közt létrejött alkotások egy kis életet, kedvességet varázsolhatnak a betegek várakozási idejének egyhangúságába, a kezelésre érkező páciensek számára pedig talán egy kis megnyugvást adhat az esztétikai élmény, amikor a nyomasztó fehér falak helyett ez a vidám látvány fogadja őket.



Köszönjük a fantasztikus munkát és a kedves gesztust Beleznai Mariann, Varga Letícia, Héjjas Diána, Demeter Klaudia, Fábián Fruzsina, Bak Beatrix, Szabó Alexandra, Kovács Petra, Papp Richárd, Csiszár Dániel és Kovács Levente tanulóknak, valamint az őket instruáló pedagógusoknak, Nánásiné Vajas Mária és Czine-Juhász Eszter tanárnőknek!

#kapcsolódó

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban Váci Mihály szellemi örökségét is őrzik

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban...

A belváros egyik patinás, műemlék jellegű épületében működik immár 61. éve...

Diplomamentő Program Nyíregyházán is!

Diplomamentő Program Nyíregyházán is!

Ide kattintva mindent megtudhatsz!