Meghívó lakossági rendezvényre

Meghívó lakossági rendezvényre

Nyíregyháza elkötelezett a fenntartható városi mobilitás fejlesztése mellett.

Tisztelt Városlakók!

Nyíregyháza elkötelezett a fenntartható városi mobilitás fejlesztése – az autóforgalom csökkentése, illetve az aktív közlekedési formák (a gyaloglás és a kerékpározás) feltételeinek javítása – mellett. Ennek elérése érdekében Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Duna Transznacionális Program és a Magyar Állam támogatásával kezdeményezte egy terv kidolgozását a város sétálhatóságának javítása érdekében. A tervezési folyamat részeként szeretnénk megkérdezni azok véleményét, akik a legjobban ismerik a terület sétálhatóságának jellemzőit – például Önt, mint az utcák egyik használóját.

2018. november 21.-én (szerdán) 10:00 és 12:00 óra között rendezvényt tartunk a témában, amelyre szeretettel meghívjuk Önt is. A helyszín a Váci Mihály Kulturális Központ - 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9, 262-es számú terme.

A rövid előadások során a résztvevők megismerhetik a projekt részleteit, a város eddigi munkáját és a jövőre vonatkozó közlekedéssel kapcsolatos terveit, illetve a sétálhatóság, a gyalogosbarát város koncepciójának főbb jellemzőit, majd interaktív formában megvitathatják a gyaloglás és az autóvezetés előnyeit, hátrányait, valamint a projekttel kapcsolatos ötleteiket.

Szeretettel várjuk rendezvényünkön!

#kapcsolódó

Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál

Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál

HAMAROSAN TÁNCOSOK LEPIK EL NYÍREGYHÁZÁT - augusztus 15. és 21. között óriási...

Színes programokkal vár a Kállay Gyűjtemény

Színes programokkal vár a Kállay Gyűjtemény

"Jó bőr vagy!" 2018. július 28-án, szombaton, színes programokkal vár a Kállay...