Felvételi Élménynap a Nyíregyházi Egyetemen

Felvételi Élménynap a Nyíregyházi Egyetemen

Felvételi Élménynapot, egész napos eseményt rendeznek 2018. november 28-án, szerdán a Nyíregyházi Egyetemen.

Felvételi Élménynapot, egész napos eseményt rendeznek 2018. november 28-án, szerdán a Nyíregyházi Egyetemen. A tájékoztató és szórakoztató programokra szeretettel várják a középiskolásokat, iskolás csoportokat, családokat, diákokat és szüleiket is. A Nyíregyházi Egyetem új kezdeményezésének célja – tájékoztatott Ferencziné dr. Ács Ildikó, az egyetem oktatási rektorhelyettese –, hogy a felvételire készülő diákok és szüleik betekintést nyerhessenek az egyetem hallgatói és tudományos életébe, így 8:00 és 17:00 óra között előadásokat látogathatnak, laborokat nézhetnek meg, a hallgatók által szervezett programokon vehetnek részt a vendégek, illetve a szülők számára 17:00 órától tájékoztató fórumot is szerveznek. A részletes program elérhető az egyetem honlapján.

 

Bemutató előadások, tájékoztató programok, filmvetítés, laborlátogatások és még sok érdekes program várja a napközben a Nyíregyházi Egyetemre látogató érdeklődőket, diákokat, szülőket, iskolai csoportokat. A részletes programot, az események időpontját és helyszíneit az egyetem honlapján is megtalálják a vendégek. (www.nye.hu) 17:00 órától szülői fórumot, tájékoztatást tartanak a felvételi információk iránt érdeklődőknek az "A" tanulmányi épület A114-es tanácstermében (A épület 1. emelet).  

 

A Hallgatói Önkormányzati Testület tájékoztató és bemutató programokkal várja a vendégeket. 11:00 órától óránként idegenvezetéssel egybekötött egyetem-túra indul az „A" épület földszintjéről. A „B" tanulmányi épület földszintjén fesztiválsarkot rendeznek be, ahol részletes tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők az egyetemi rendezvényekről érintve az itt szervezett házibajnokságokat, illetve a Gólyatábort, Gólyabált és a FŐHE fesztivál programjait is megismerhetik. A „B" épület földszintjén található LEGO közösségi térben rajz szakos hallgatók elkészítik a vállalkozó kedvű látogatók karikatúráját. A Hallgatói Szertár Klubban (Campus Hotel alagsora) betekintést nyerhetnek a látogatók az egyetemi játék-bajnokságok világába és természetesen ők is a próbára tehetik ügyességüket (FIFA-bajnokság, Honfoglaló-bajnokság). A fedett atlétikai csarnokban testnevelés szakos hallgatók várják az érdeklődőket egy sportbemutató erejéig és természetesen a látogatók itt is aktív szereplői lehetnek a játéknak, kipróbálhatják magukat teqballban és volleyteq-ben. Emellett a LABOR-GYM jóvoltából kifejezetten egészséges ételeket kóstolhatnak meg a diákok, illetve életmód tanácsadáson is részt vehetnek. A Campus Kollégium alagsorában található Élménylaborban a robotprogramozást, a számítógépes játékok világát és egyéb informatikai játékokat, ügyességi játékokat próbálhatnak ki a látogatók. – tájékoztatott Nagy Arabella Henrietta, az egyetemi Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke.

#kapcsolódó

12 NEMZET 600 ÉNEKESÉNEK HANGJA CSENDÜL FEL

12 NEMZET 600 ÉNEKESÉNEK HANGJA CSENDÜL...

Augusztus 15. és 21. között Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál. (Megjelent...

Igrice napok Sóstóhegyen

Igrice napok Sóstóhegyen

10. alkalommal rendezik meg Sóstóhegyen az Igrice napot. A szervezők mindent...