"Hősökről – hősöknek", címmel honvédelmi hetet szerveztek a Bemben

 "Hősökről – hősöknek",  címmel honvédelmi hetet szerveztek a Bemben

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában nagy hangsúlyt fektetünk a Nemzeti öntudat, a hazafias nevelés a nemzeti identitástudat erősítésére, a szűkebb és tágabb közösség értékeinek közvetítésére. Fontos számunkra az egészséges életmódra nevelés.

Éppen ezért pályázott intézményünk a Honvédelmi Sportszövetséghez „Az aktív kötődést kialakító, köznevelési intézmények fenntartói által szervezendő iskolai programok támogatására". A közel félmillió forintos támogatásból tematikus hetet szerveztünk, ahol a honismeret, a hazaszeretetre nevelés kapott központi szerepet természetesen az aktív mozgás mellett.  

A március 11-14. közötti héten volt honismereti vetélkedő, akadályverseny, rajzverseny, sportnap.  A program zárására az 1848/49-es szabadságharcra való emlékezés ünnepi műsorával (2019. március 14-én 10.30-tól), valamint iskolánk udvarán található Bem szobornál zajló koszorúzással ( 2019. március 14-én 11 órától) kerül sor.  A változatos programokon iskolánk tanulói, pedagógusai szívesen és lelkesen vettek részt, amely programhetet a jövőben hagyományként kívánjuk folytatni.

#kapcsolódó

Bár még egy hónap van az iskolakezdésig, sokan nem hagyják az utolsó pillanatra a bevásárlást. Az írószerek már felkészültek a rohamra, amely jellemzően augusztusban kezdődik.

Bár még egy hónap van az iskolakezdésig,...

Bár még egy hónap van az iskolakezdésig, sokan nem hagyják az utolsó pillanatra...

500 ezer forint pluszjuttatást kapnak az egészségügyi dolgozók

500 ezer forint pluszjuttatást kapnak...

500 ezer forint pluszjuttatást kapnak az egészségügyi dolgozók