Zivatarokkal búcsúzik a nyár

Zivatarokkal búcsúzik a nyár

Zivatarokkal búcsúzik a nyár

Mérséklődő nappali felmelegedés, késő délutántól pedig zápor, zivatar várható hétfőn – számol be a met.hu.

Délelőtt csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, de délután nyugat felől fokozatosan ismét befelhősödik. Késő délutántól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, a Dunántúlon – annak is főként a déli részein – kiadós mennyiségű csapadék hullhat, a Tiszántúl viszont száraz maradhat. A középső tájakon késő délután, este záporok, heves zivatarok is kialakulhatnak. Az északnyugati, északi szél megerősödik, Sopron térségében azonban viharos lökések is lehetnek.

A zivatarokat főként viharos (60-90 km/h közötti), helyenként erősen viharos (90 km/h-t meghaladó) szélrohamok kísérhetik, de jégeső, illetve intenzív csapadék is társulhat hozzájuk. A Dunántúlon nagy területen jelentős mennyiségű (20-30 mm) csapadék hullhat, de elsősorban a délnyugati megyékben ennél több, 30 mm-t meghaladó csapadékösszeg is összegyűlhet pár óra alatt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 22 és 26, míg keletebbre 27 és 31 fok között várható. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő.

#kapcsolódó

Nyugodt, késő nyári időjárás várható

Nyugodt, késő nyári időjárás várható

Nyugodt, késő nyári időjárás várható

Már van érdeklődés az augusztusi szállások iránt

Már van érdeklődés az augusztusi szállások...

Már van érdeklődés az augusztusi szállások iránt