Maradhat a digitális munkarend a középiskolákban

Maradhat a digitális munkarend a középiskolákban

Maradhat a digitális munkarend a középiskolákban

Január 11-e után is maradhat a digitális munkarend a középiskolákban és a szakképzésben – mondta a köznevelésért felelős államtitkár az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán úgy nyilatkozott, az óvatosság mellett döntöttek, a kormány felé az a javaslatuk, hogy a tantermen kívüli oktatás mellett döntsenek, de addig is arra kéri az intézményeket, hogy úgy készüljenek, nem lesz jelenléti oktatás hétfőtől. A végleges döntést pénteken jelentik be. Az épületekből nincsenek kitiltva sem a pedagógusok, sem a diákok, így ha szükséges, szervezhetnek korrepetálást vagy kis csoportos foglalkozásokat. Maruzsa Zoltán azt is hozzátette, a járvány szempontjából több van már mögöttünk, mint előttünk. A koronavírus elleni vakcinát az oktatásban első körben a 60 év feletti pedagógusok kaphatják meg, arra kéri az ettől fiatalabb szakembereket, regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, mert így tudnak számolni velük.

#kapcsolódó

Sitku Ernőre emlékeztek szombaton este a Continental Aréna bejáratánál

Sitku Ernőre emlékeztek szombaton este...

Sitku Ernőre emlékeztek szombaton este a Continental Aréna bejáratánál

3473 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 6 idős krónikus beteg

3473 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek...

3473 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 6 idős krónikus...