Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram

Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram

November 8-ig még lehet jelentkezni!

A pedagógus-utánpótlás érdekében életre hívott program célja, hogy segítse és motiválja a tartós elhelyezkedésben a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán.

Az ösztöndíj összege félévente akár mintegy 400 ezer forint is lehet, a tanulmányi átlagtól függően. Az oklevél megszerzése után a motiválás mellett álláshelyet is biztosítunk.

Ez a lehetőség már négyezer hallgatónak segített a céljai megvalósításában. November 8-ig még lehet jelentkezni!

– emelte ki a kormányszóvivő.

Majd hozzátette, hogy a kormány célja továbbra is világos, kiszámítható életpálya a tanári hivatást választóknak és versenyképes tudás a diákoknak.

#kapcsolódó

Szilveszterkor nem lesz sem utcabál, sem tűzijáték Nyíregyházán

Szilveszterkor nem lesz sem utcabál,...

Energiatakarékos adventi forgatag – 23 óráig világítanak majd az ünnepi fények...

Koncertélmény – Kijevi fiatalok zenével ajándékozták meg Nyíregyházát

Koncertélmény – Kijevi fiatalok zenével...

Kijevből, Ukrajna fővárosából érkezett Nyíregyházára a Souvenir együttes, hogy...