Drágább lehet idén a karácsonyfa, akár 20%-kal is!

Drágább lehet idén a karácsonyfa, akár 20%-kal is!

A fák kitermelése november második felében kezdődik.

A karácsonyfa hagyományos ünnepi kellék, egyfajta szimbólum, amit először Németország területén díszítettek fel a 16. században. Magyarországon az emberek évente 1,8-2 millió darabot vásárolnak belőle, és úgy tűnik, idén többet fizetnek majd érte, hiszen várhatóan 10-20 százalékos áremelkedésre lehet számítani - közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az MTI-vel.

 

A közlemény szerint a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő (nagyrészt Dániából érkezik) akár 20%-kal is drágulhat, méterenkénti ára elérheti a 7-8 ezer forintot. A lucfenyő méterenként 4-5 ezer forintba, az ezüstfenyő pedig 5-6 ezer forintba kerül majd.

 

MINTEGY 3 EZER HEKTÁRON

 

Az országban mintegy 3 ezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben. A fák kitermelése november második felében kezdődik, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ majd- olvasható a közleményben.

#kapcsolódó

Szerdától vízosztás a vasútállomásokon, pályaudvarokon, autóbusz-állomásokon

Szerdától vízosztás a vasútállomásokon,...

A MÁV-VOLÁN-csoport sajtóközleménye.

Amiről az utcák mesélnek... - Séták a Hősök terén 9.

Amiről az utcák mesélnek... - Séták...

Főztek benne bajor módra sört, és halászlevet, és akadt olyan is, akit itt...