Nyíregyházára is elér a havazás - Az előrejelzések szerint már vasárnap estére

Nyíregyházára is elér a havazás -  Az előrejelzések szerint már vasárnap estére

A Dunától keletre erősen felhős vagy borult marad az ég. Elsősorban a Tiszántúlon és a Duna-Tisza köze keleti felén számíthatunk többfelé esőre, helyenként havas esőre, hóra, majd a délutáni, esti óráktól egyre inkább havazás lesz a jellemző.

A nagyobb mennyiségű csapadék a Dél-Alföldön hullhat. Az északi, északnyugati szél az ország nagy részén viharossá fokozódik, amely helyenként hófúvást okozhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul. Késő estére -4 és +2 fok közé hűl le a levegő.

Estétől hajnalig az ország keleti felén, harmadán erősen felhős vagy borult marad az ég, eközben nyugat felől a Dunántúlon is megnövekszik a felhőzet. A kettő között általában derült idő várható. A keleti országrész felett lévő havazás fokozatosan gyengül, szűnik.

Hajnaltájt az Alpokalján is előfordulhat gyenge eső, havas eső. Az északi, északnyugati szél nagy területen lesz erős, viharos, amely helyenként hófúvást is okozhat, majd fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +1 fok között alakul, a derült, szélcsendes északi völgyekben lesz a leghidegebb.

#kapcsolódó

Újra teljes lesz a közvilágítás

Újra teljes lesz a közvilágítás

Az energiaválság miatt szükséges takarékossági intézkedések részeként korábban...

Átlagosan 10%-kal lettek drágábbak az ingatlanok Nyíregyházán egy év alatt

Átlagosan 10%-kal lettek drágábbak...

Az év első háromnegyedében is folytatódott a lakáspiac drágulása - ez derül...