Januárban minden hétvégén lesz oltási akció

Januárban minden hétvégén lesz oltási akció

E héttől ismét szerveznek oltási akciónapokat.

Januárban minden héten csütörtöktől szombatig várják majd azokat, akik időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval szeretnék felvenni a védőoltást. Az akciónapokon az első, a második és a harmadik vakcina is kérhető lesz. Országszerte 215 helyszínen, a kórházak mellett járási központokban is lehet majd kérni a vakcinát. Ahol szükséges, ott az oltóbuszok is újra munkába állnak – számolt be róla az M1 Híradója.

Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást – olvasható a koronavirus.gov.hun. 

Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat.

Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:

  • 2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
  • 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
  • 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Hétfőtől Debrecenben is felvehetik a második körös vakcinát az 5 és 11 év közötti gyerekek, a számukra kijelölt helyeken és természetesen a felnőtteket is várják az első, második vagy harmadik oltásra egyaránt.

Hirado.hu

#kapcsolódó

Ez (is) történt 2023-ban Nyíregyházán – egy tartalmas esztendő mozgóképes összefoglalója 20 percben

Ez (is) történt 2023-ban Nyíregyházán...

Érdemes végiglapozni a kalendáriumot, hogy lássuk, az energiaválsággal induló...

Bessenyeire emlékeznek - 85 éve nyugszik az Északi temetőben

Bessenyeire emlékeznek - 85 éve nyugszik...

A Bessenyei Társaság 2025. április 24-én tartja hagyományos György-napi ünnepségét....