Tállai András: Több mint 240 milliárd forint pluszpénzzel számolhatnak a nyugdíjasok novemberben

Tállai András: Több mint 240 milliárd forint pluszpénzzel számolhatnak a nyugdíjasok novemberben

Több mint 240 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben. Mintegy másfélmillióan, akik bankszámlára kérték az utalást, már november 11-én hozzájutnak járandóságukhoz – közölte Tállai András.

A pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak, így most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez – összegezte az államtitkár.

A kiegészítő nyugdíjemelést és a nyugdíjprémiumot – az, aki bankszámlára kérte járandósága kifizetését – november 11-én a rendes havi ellátásával együtt a két utalásban kapja meg. Az pedig, aki a postai kézbesítést választotta, az eddig megszokott naptári napon a postástól veheti át a neki járó összeget – nyomatékosította Tállai András.

Az államtitkár elmondta, hogy 217 milliárd forintot tesz ki a kiegészítő emelés összege.

Felidézte, hogy már az év elején 5 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat. A háború, a szankciós energiaválság és az ezek nyomában járó infláció miatt a kormány évközi nyugdíjkorrekciót hajtott végre, amelynek révén júliustól, januárra visszamenőleg további 3,9 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.

Novemberben mindezt egy 4,5 százalékos emelés követi. A kiegészítő nyugdíjemelést januárra visszamenőleg fizeti ki az államkincstár, és az érintettek a 13. havi nyugdíj és ellátás korrekcióját is megkapják. A kiegészítő emelés beépül az ellátás összegébe, így decemberben szintén már az emelt összegű nyugdíj vagy ellátás érkezik – részletezte Tállai András.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően nyugdíjprémium jár idén is.

A jogosultaknak ezen a címen összesen 23,5 milliárd forintot fizet ki a kincstár – ismertette Tállai András.

Elmondása szerint tízezer forintos nyugdíjprémiummal számolhat minden érintett, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja. Az államtitkár leszögezte, hogy a nyugdíjprémium minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek jár, vagyis a juttatást nem csak az öregségi nyugellátásban részesülők vehetik majd kézhez.

hirado.hu

#kapcsolódó

Augusztus 20-án zárt a XV. Nemzetközi Kórusfesztivál és Mesterkurzus

Augusztus 20-án zárt a XV. Nemzetközi...

dén 15. alkalommal rendezték meg a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált és Karvezető...

Kirándult a "Sto Lat" - Kisvasúttal és drótkötélpályán kalandoztak a Beszkidekben

Kirándult a "Sto Lat" - Kisvasúttal...

A „Sto Lat” Lengyel–Magyar Baráti Társaság júniusban a Beszkidekbe kirándult.