A második gyertya is ég a Damjanich laktanyában

A második gyertya is ég a Damjanich laktanyában

December 2-án meggyújtották a második gyertyát az adventi koszorún a nyíregyházi Damjanich laktanyában

December 2-án meggyújtották a második gyertyát az adventi koszorún a nyíregyházi Damjanich laktanyában, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred székhelyén. A családias hangulatú ünnepségen az ezredtörzs állománya és az 5. Farkas Gyula Területvédelmi Zászlóalj hivatásos, szerződéses és tartalékos katonái vettek részt.

Az ünnepség nyitásaként Juhász Gyula: Karácsony felé című verse csendült fel dr. Simon-Toldik Virág hadnagy előadásában. Ezt követően Czill István alezredes, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnok-helyettese osztotta meg ünnepi gondolatait a résztvevőkkel. Kiemelte, hogy az adventi időszakban fontos, hogy önmagunk felé fordulva, tükröt tartva magunk előtt, megvizsgájuk emberi kapcsolatainkat, és elmélyedjünk azon, hogyan tudnánk jobb emberekké válva még többet tenni a közösségért.

Az ünnepség fényét emelte, hogy Sajtos Szilárd őrnagy, református tábori lelkész is megtisztelte jelenlétével a gyertyagyújtást, aki ünnepi beszéde után ajándékkönyvvel lepte meg a részt vevő katonákat.

A reményt jelképező második gyertyát Czill István alezredes gyújtotta meg a koszorún.

 

Szerző és fotó: Szidor Viktória hadnagy

#kapcsolódó

Ismét Korányi Streetball Piknik vár Nyíregyházán!

Ismét Korányi Streetball Piknik vár...

Május 26-án, vasárnap egész napos családi - és sport programokkal, labdás ügyességi...

Válasz a hőségre: hétvégére megnyitják az "olasz" medencét is

Válasz a hőségre: hétvégére megnyitják...

Kellemes hűsölést, és fürdőzést kíván a Sóstó – Gyógyfürdők Zrt.!