Folkhétvége Nyíregyházán és nyíregyháziakkal Budapesten!

Folkhétvége Nyíregyházán és nyíregyháziakkal Budapesten!

Folk hátán folk!

Március 3-án, pénteken rendezik az immár 24. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc, Népzenei és Népdaléneklési Versenyt a Vécsey Károly Tagintézményben!

A program ezúttal népzenei vetélkedővel is kibővült, így meglehetősen sok látni- és hallani valóval szolgál majd a kedves közönség és a neves szakemberekből álló táncos, énekes és zenész zsűri számára is. A különböző korosztályú gyermek- és ifjúsági kamaracsoportok az ország különböző, távoli vidékeiről is eljönnek Nyíregyházára, hogy a meglehetősen ritka kamaraversenyek egyik legpatinásabb rendezvényén szerepelhessenek! 

nyiregyhaza.hu

Másnap, március 4-én a NYÍRSÉG UP Lókötő és Topogó Táncegyüttese képviseli városunkat és megyénket valamint a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolát Budapesten, az Eiffel Műhelyházban az Ifjúsági Néptáncantológián! 

nyiregyhaza.hu

Március 5-én, a változatos és unalmasnak egyáltalán nem nevezhető hétvége utolsó napján pedig a NYÍRSÉG UP Margaréta Táncegyüttese mutatkozik be ugyanitt Budapesten a Gyermek Néptáncantológián!

nyiregyhaza.hu

#kapcsolódó

Június 30-ig még kérhető pótlékmentes részlet a gépjárműadóra

Június 30-ig még kérhető pótlékmentes...

Azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni,...

Rangos elismerést kaptak a Nyíregyházi Egyetem hallgatói

Rangos elismerést kaptak a Nyíregyházi...

Október 2-án ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj...