Rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg a Nyíregyházi Egyetem kutatónak tanulmánya

Rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg a Nyíregyházi Egyetem kutatónak tanulmánya

Hínárnövények rivaldafényben

Rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg a Nyíregyházi Egyetem kutatónak tanulmánya. Hogyan történhetett, hogy a Nyíregyházi Egyetemről ismét páratlanul nagy presztízsű nemzetközi tudományos szaklapban rukkolhattunk elő TDK hallgatóink kutatási eredményeivel? A páciensek vizeltével a kórházi MRI vizsgálatokat követően világszerte több ezer tonna gadolínium (Gd) került már ki a szennyvíz csatornahálózaton keresztül a felszíni vizekbe nem mérgező kontrasztanyagok (un. GBCA) formájában. Ezekből azonban hosszútávon – bár nagyon kicsi töménységben – de mérgező ionos állapotú gadolinium tud felszabadulni és bejutni a vízi élőlények szervezetébe. Emiatt volt hasznos megvizsgálni egyrészt az ionos gadolinium toxikológiai jellemzőit, másrészt, hogy ezt a vízinövények hogyan képesek a vízből eltávolítani - fogalmazták meg a kutatás célját a szakemberek.

 
Dr. Szabó Sándor, a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetének professzora szakmai irányításával végzett kutatás kísérletei még 2018-ban indultak, majd az analitikai mérések és az adatok elemzése idén fejeződött be. A frissen megjelent tanulmány az Atommag Kutató Intézet (ATOMKI) és a Debreceni Egyetem Növénytan Tanszék csapatmunkájával született meg és a szakma egyik nagy nívójú (D1-es) tudományos lapjában a Journal of Hazardous Materials-ban (impakt faktor: 14,4) látott napvilágot. 
 
A történetet tovább színesíti, hogy az egyetem egykori TDK hallgatói (Zavanyi Györgyi, Koleszár Gergő) mellett az intézmény mexikói hallgatója Dahlia del Castello is oroszlánrészt vállalt a kutatáshoz szűkséges kísérletek kivitelezésében, melyből egyben diploma dolgozata is megszületett. A vizsgálatok elvégzésének az egyetem országosan egyedülálló mezokozmosz laboratóriuma adott otthont, melyben kontrollált fény- és hőmérsékletviszonyok biztosításával akár többszáz akváriumból álló kísérletsorozatot lehet beállítani. A toxikológiai analízishez és a cikk finomra csiszolásához Dr. Oláh Viktor adta tudása legjavát. A növények gadolinium tartalmának elemzését pedig Dr. Braun Mihály az ATOMKI tudományos főmunkatársa végezte, aki öt évvel ezelőtt a kutatás ötletét megálmodta. Meglepő eredmény volt, hogy a vizsgált hínárnövények közül a békalencsék néhány nap alatt képesek voltak a gadoliniumot a vízből felvenni és testükben több ezerszeresére koncentrálni - fogalmazták meg a kutatás egyik fontos konklúzióját a szerzők.
Nyíregyházi Egyetem

#kapcsolódó

Diákolimpiai döntőben bizonyítottak a vasvárisok!

Diákolimpiai döntőben bizonyítottak...

Gratulálunk a döntőbe jutáshoz és az elért szép országos eredményhez!

Apró hibák az érettségin, amik sok pontba kerülhetnek

Apró hibák az érettségin, amik sok...

Két pont nem tűnik nagy veszteségnek, de amikor több apró hiba felgyülemlik,...