Esküvő után kocsmában verekedett – elítélte a bíróság

Esküvő után kocsmában verekedett – elítélte a bíróság

A Nyíregyházi Törvényszék közleménye:

Testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és ítélte négy év börtönbüntetésre, valamint négy év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre a Nyíregyházi Törvényszék 2023. szeptember 18-án azt a vádlottat, aki a tavalyi év őszén kis híján halálra vert egy férfit.

Az ítélet tényállása szerint 2022. október 30-án a vádlott egy esküvőn vett részt, majd a reggeli órákban hazafelé tartva még betért a helyi kocsmába. Annak teraszán tartózkodott az ittas állapotban lévő sértett, akivel ismeretlen okból összeszólalkoztak. Ennek során L.B. vádlott öt alkalommal, közepes erővel, ököllel fejen ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében a sértett földre esett és eszméletét vesztette.

Sérülései közvetett életveszélyes állapotot idéztek elő.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be ellene. A vádlott és védője a tárgyaláson nem vett részt, részükre postai úton kézbesíti a bíróság ítéletét. A jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla fogja meghozni.

 

  Resán Dalma  

   sajtószóvivő

#kapcsolódó

Nyitott ajtók – Digitális alkotóműhely pedagógusoknak

Nyitott ajtók – Digitális alkotóműhely...

Nyitott ajtók, kreatív megoldások és innovatív eszközök várták szerdán a pedagógusokat...

Téli üzemmód a Magyar Közút Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságán

Téli üzemmód a Magyar Közút Szabolcs-Szatmár-Bereg...

44 kombinált járművel, 9 nagy teljesítményű hómaróval és 5 rakodógéppel igyekeznek...