Hétfőn ünnepli 70. szülinapját a forint

Hétfőn ünnepli 70. szülinapját a forint

Idén 70 éve, hogy 1946. augusztus 1-jén a pengő hiperinflációját követően bevezették Magyarország új hivatalos fizetőeszközét, a forintot. A Jósa András Múzeum ebből az alkalomból egy bankjegyeket és érméket bemutató kiállítással emlékezik meg, mely augusztus 1-jén nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A tárlatban a második világháborút követő bankjegyeken és érméken kívül látható lesz néhány érdekesség is, köztük az inflációs pengők, valamint a régebbi forintbankjegyeknek számító „Kossuth-bankók”. A forint Európa egyik legrégebbi pénze, hiszen firenzei mintára 1325-ben Károly Róbert volt az első uralkodó, aki országában bevezette az aranyvalutát.

http://josamuzeum.hu/

#kapcsolódó

Lettországban jártak a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjai

Lettországban jártak a Nyíregyházi...

A hét tanuló az ERASMUS+ program keretein belül utazott a Baltikumba.

Megnyerte a felnőtt-ének kategóriát!

Megnyerte a felnőtt-ének kategóriát!

Mészáros Dóra nyerte meg felnőtt-ének kategóriában a Like 3 nyíregyházi tehetségkutató...