Itt az Idősek Világnapja nyíregyházi programja

Itt az Idősek Világnapja nyíregyházi programja

Előzetesen már hírül adtuk: idén is várja az önkormányzat a nyíregyházi lakcímkártyával rendelkező szépkorúakat az Idősek Világnapján.

Október 1-jén, kedden – csakúgy, mint tavaly – idén is a Sóstói Múzeumfaluban szerveznek számukra tartalmas programot, szendvicsebéddel.

Reggel 9 órakor nyílnak meg a skanzen kapui, és a belépésnek csak egyetlen feltétele van: minden szépkorúnak hoznia kell magával a lakcímkártyáját, hiszen csak a nyíregyházi időseknek szervezi a rendezvényt az önkormányzat. Ekkor kapják meg azt a szendvicsjegyet is, amit 11 órától lehet beváltani a barabási iskolaudvaron.

Még több programelemmel

10 órakor lesz a hivatalos megnyitója az eseménynek, mely az Idősügyi Tanács javaslatai alapján ezúttal még több programelemet tartalmaz, mint a 2023-as. A Beregi Múzeum munkatársai Vásárosnaményból azért érkeznek, hogy fél tizenegytől Hagyomány a divatban – középpontban a beregi keresztszemes címmel tartsanak előadást. A szendvicsebéd kiosztását követően 11.30-tól a Garabonciás Művészeti Iskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskolai telephelye népzene tanszakos növendékeinek műsorát láthatják, majd egy óra múlva a Nyíregyházi Senior Örömtánc bemutatóját tekinthetik meg, Riával. Délután egykor Egészség és babona címmel hangzik el néprajzi előadás, kettőtől és fél háromtól pedig a Vásárhelyi László Református AMI csoportjai következnek, először a népzene tanszakos növendékek koncertje, majd az Ispiláng Kamara Néptánccsoportjának bemutatója. A szervezők ugyanakkor javasolják ezzel párhuzamosan az interaktív kiállítások felfedezését is. Íme, a kínálat: Legyen édes Sóstó! (Jármi porta), „Csíkos táska, tele bagázsnyik...” (látogatófogadó épület), „Nagy az öble, vékony a dongája” (Kállósemjéni porta), „Nem kerültem én bele szöszbe... ” (Tiszabecsi porta), Keresd a kakukktojást! (látványtár), szövésbemutató (Besztereci porta), valamint gyógyteakóstolón is részt vehetnek a Temetőcsősz portájánál.

#kapcsolódó

60 milliárdos beruházással 400 új munkahely jön létre Nyíregyházán

60 milliárdos beruházással 400 új munkahely...

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten jelentette...

Segítségnyújtás nélkül elhajtott

Segítségnyújtás nélkül elhajtott

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott az a sofőr, aki nem...