Szeretettel „VÁR A BEM”: az első osztályba készülő gyerekeket és szüleiket várják az intézménybe

Szeretettel „VÁR A BEM”: az első osztályba készülő gyerekeket és szüleiket várják az intézménybe

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola valamennyi munkatársa nagyon fontosnak tartja, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola életébe.

Lényeges, hogy a 2025/2026-os tanévben első osztályt kezdő gyermekek szülei is megismerkedhessenek az iskolával és az ott folyó munkával. Éppen ezért nyílt tanítási napra, szülői fórumra és játékos foglalkozásra várja a nevelőtestület azokat a gyerekeket és szüleiket, akik érdeklődnek a kiváló akkreditált tehetségpontként működő iskola iránt.

A Bemben kiemelt szerepet kap az angol nyelv emelt szintű oktatása, de Aktív Iskolaként számtalan sportolási lehetőség is várja a gyerekeket. Emellett a művészeti nevelésre is nagy hangsúly kerül, hiszen igyekeznek minden lehetőséget megadni tanulóik számára képességeik, tehetségük kibontakoztatására. Nagyon fontosnak tartják, az élményalapú a mai kor igényeihez igazított oktató-nevelő munkát.

2024. október 7-én hétfőn 8-11 óra  között nyílt tanítási napra várják az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket. A délelőtt során vendégeink bepillanthatnak az intézményben zajló munkába, tapasztalatokat, benyomásokat szerezhetnek, beszélgethetnek a leendő elsős tanító nénikkel.

2024. október 8-án, kedden 17 órától szeretettel várnak a szülői fórumra minden olyan szülőt, akinek a gyermeke a 2025/2026-os tanévben kezdi meg általános iskolai tanulmányait.  Információkat kaphatnak az érdeklődők a beiskolázással, az iskola kínálatával, életével kapcsolatosan, és egy kötetlen beszélgetésre kerül sor az iskola vezetősége és a leendő elsős tanító nénik részvételével.

Az intézményben már hagyomány, hogy minden tanévben játékos foglalkozásokat szervez a nagycsoportos óvodás gyerekek részére. A foglalkozások időpontjait megtekinthetik az iskola honlapján.

#kapcsolódó

Festmény kiállítás a 100 éves Vasvári Pál Gimnáziumban

Festmény kiállítás a 100 éves Vasvári...

Ez az első állomása a jubileumi évnek.

"Tárt kapu várja Isten szent Fiát" - A Sóstói Múzeumfalu Falusi Húsvétra hívja és várja a látogatókat

"Tárt kapu várja Isten szent Fiát"...

Falusi húsvét a Sóstói Múzeumfaluban 2025. április 18–21-e között. A kereszténység...