Folyamatosak a felújítások és fejlesztések a Nyíregyházi Szakképzési Centrum intézményeiben
Több mint 300 millió forintot költöttek 2024-ben felújításokra, új bútorzatot 150 millió forint értékben vásároltak, 80 milliónál is több ment karbantartásra, valamint az alapvetően a Bánki teljes rekonstrukcióját tartalmazó, 4,6 milliárdos projektben a Széchenyi, Inczédy és Wesselényi is benne van – ezekről nyilatkozott egyebek mellett Pájer Attila, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum kancellárja.
A tavaly év végén rögzített interjúból az is kiderül, hogy az NYSZC mind a 10 iskolája kondiparkot kap, és a kollégiumok renoválása is folyamatos. A Nyíregyháza Most stúdiójában Tarczy Gyula kérdezte az intézmény kancellárját.
#kapcsolódó
A hétvégén rendezik az V.-VI. Korcsoportos röplabda diákolimpiai döntőt Nyíregyházán....
A Kosbor és Pazonyi kereszteződésében pásztázzák az utakat