ERDŐ, ERDŐ, ERDŐ…

ERDŐ, ERDŐ, ERDŐ…

A vadregényes környezet, a fák illata, a levelek zörrenése és az ágak reccsenése mindig rajongással töltöttek el, így a mai napig szívesen választom kikapcsolódásként az erdei sétákat. Nyíregyházától 80 kilométerre pedig valami elképesztő helyre bukkantam.

A szóban forgó helyszín nem más, mint Gulács, legalábbis a határában fekvő terület, ami az internetes források szerint egy 250 hektáros kőris erdő. Pontosabb adatokkal nem szolgálhatok, a helyiek sem láttak el több információval, de a vadregényes terület nyújtotta hangulat leírhatatlan. Az erdő misztikuma egyszerre félelmetes és megnyugtató, napokat tudtam volna a fák között bolyongva tölteni. 

 

ERDŐ, EMLÉKHELYEK, SZILVA ÉS HÁZISZŐTTES – EGY HELYEN

 

És ha az erdei túrátok után Gulácsra is kíváncsiak lettetek, látogassatok el a település három emlékművéhez, melyek közül az első a világháborúk hőseinek, a második a Millenium apropóján a hét vezérnek, a harmadik pedig a 2001. Tiszai árvíznek állít emléket. Érdekességképp pedig felkereshetitek Gulács Község Hivatalos Honlapját is, ahol a híres szilvájukból készült derelye receptjét is elárulják.

 

Farkas Fanni

Fotók: Kohut Árpád

#kapcsolódó

Csirke nyárson! Próbáld ki!

Csirke nyárson! Próbáld ki!

Szoboszlai Gyula mesterszakács ötletei, ha nyárson szeretnénk csirkehúst készíteni.

Fanni már megint elkalandozott...most vajon hová?

Fanni már megint elkalandozott...most...

Farkas Fanni MINDENT kipróbál. Hátizsákkal bejárja a megyét, felkutatja a legérdekesebb...